2012. novemberi szakmai hírlevél

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai hírlevelének e havi számában ismét beszámolunk Önnek az elmúlt hónap eseményeiről. 

Nyílt nap a RIDENS iskolában

A RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium balassagyarmat-nyírjesi székhelyintézménye 2012. november 9-én szakmabemutatóval egybekötött nyílt napot tartott. Az érdeklődők megnézhettek egy 30 perces bemutató órát a szakközépiskolai osztályban, ahol bemutatták, hogyan alkalmazható a kooperatív technika különféle fogyatékossággal élő fiatalokból álló tanulócsoportban.A fazekas, parkgondozó, szakács, takács szakmák kihelyezett standjain mindenki belekóstolhatott az adott szakmába, az iskola lehetőséget biztosított a szakmához tartozó eszközök kipróbálására. A parkgondozás iránt érdeklődők kipróbálhatták a traktorvezetést, a korongozni vágyók megalkothatták első művüket, melyet haza is vihettek. Az informatika és ügyvitel iránt érdeklődők kipróbálhatták a 4 korszerű informatika termet, a tanirodát és a digitális iskolatáskákat is.

A művészet projekt zárásaként Varga Csilla festőművész kiállításának megnyitójára került sor, ahol az iskola tanulói színvonalas műsort adtak. Kiállítást rendeztek a művészeti projekt eredményeiből is, a kiállított tárgyak nagy kreativitásról árulkodtak a tanulók és a tanárok részéről egyaránt.

SZABADEGYETEMI ELŐADÁSOK

Kell egy csapat!

2012. október 24-én dr. Litavecz Anna titkárságvezető és Szekeres Pál kerekesszékes vívó, helyettes államtitkár voltak a vendégeink szabadegyetemi félévünk nyitó programján. Elsőként az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság képviseletében titkárságvezető asszony fényképes áttekintése segítette a kollégákat a napi feladatokról áthangolni a XIV. nyári londoni paralimpiai játékok eseményeire.

A paralimpikonok folyamatosan küzdenek azért, hogy úgy kezeljék őket, mint az ép olimpikonokat. A korábbi években, a médiában is alárendelt szerep jutott a paralimpiának. Éppen ezért óriási előrelépés volt, hogy idén a Magyar Televízióban frekventáltabb idősávban, és jóval nagyobb műsoridőt szentelve jelentek meg az események összefoglalói, és bejelentkezései. Külön reklámfilmek is készültek az esemény előtti figyelem felhívása érdekében, igaz, ezeket ritkán láthattuk.

Megtiszteltetésnek számított, hogy először, 2012. szeptember 3-a és 5-e között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is ellátogatott a londoni paralimpiára, illetve szeptember 6-a és 8-a között Áder János köztársasági elnök is megnézte a londoni sporteseményeket, és találkozott is a magyar csapattal.

A valódi bizakodásra az ad okot, hogy a paralimpiára nem sajnálkozni jönnek az emberek, hanem szurkolni. Előadóink jellemző példáként említették a futóversenyeket, ahol egy gombostűt sem lehetett elejteni… Pedig egy hosszabb táv figyelemmel követése igazán próbára teheti a szurkolók türelmét. De az emberek kifizetik a belépő árát, mert igazi sportteljesítményt kapnak a pénzükért cserébe. Külföldre szakadt honfitársaink példaértékű szurkolóknak bizonyultak. Ezt mi sem bizonyítja legjobban, minthogy a magyar szurkolótábor melletti helyek igen népszerűnek voltak.

A sport közösségteremtő erejét egy család történetén keresztül is átérezhettük, tudtuk meg előadóktól, Szekeres Pál helyettes államtitkár és többszörös olimpikonunk, paralimpikonunktól. Az ép gyermekek mellett, első ránézésre így nem annyira kiemelkedő adottságokkal rendelkező sérült fiútestvér és az édesapja egy közös sportsiker során került igazán közel egymáshoz, mely minden résztvevőre mély benyomást tett.

Ráadásul, a helyettes államtitkár úr jóvoltából megtapasztalhattuk: az aranyérem igen csak súlyos nyakékszer, és a balkezes vívókard helyes tartásának csupán az elsajátítása legalább 1-2 percet igényel.  A cikk írójának mini közvélemény-kutatása szerint egyértelműen a fejvéd, a vívókesztyű, valamint a számos paralimpián, és igen, olimpián is! szerzett érmek elfogódott „felpróbálása” tette igazán személyessé az élményt a beszámoló közben és a legvégén.

Köszönjük Vendégeinknek a szakmai ismeretekben, és személyes élményekben egyaránt bővelkedő másfél órát! Aki kedvet kapott, a Törekvésben kipróbálhatja magát! Jó szurkolást!

FELNŐTTKÉPZÉS

Induló képzések

2012. november 16 –án a CEU Konferencia Központban (1106 Kerepesi út 87) elindulnak a  TÁMOP 5.4.5 „A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása”  című kiemelt projekt keretében a Képzők képzése vezetői, egészségügyi, info-kommunikációs és egyetemes tervezés  szakmai területeken. A képzésekre országos szinten 60 fő jelentkezett, akik a szakirányoknak megfelelő oktatói tanúsítványt kapnak. Ezek a képzések 2013 januárjában érnek véget.

Mindezekkel párhuzamosan zajlanak a centralizált képzéseink is, melyek közül 2012 december elején kettőt is indítunk: a Siketek és nagyothallók kommunikációját segítő feliratozót és a Fogyatékosügyi esélyegyenlőségi mentor, tanácsadó és tréner képzést, mely utóbbi egészen 2014 december elejéig tartó képzés. A  TÁMOP 5.4.5 „A fizikai és infó-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása” című kiemelt projekt keretében folyamatosan indítjuk a képzéseket, melyek aktuálisan megtekinthetők az FSZK Nonprofit Kft honlapján a Felnőttképzési Csoport képzései között.

Jegyzetelő képzés

Folyamatosan lehet jelentkezni Jegyzetelő képzésünkre! Itt az érdeklődők olyan ismereteket sajátíthatnak el, amelyek szükségesek a megfelelő jegyzet elkészítéséhez, és ezáltal elősegíthetik az akadálymentesítést a felsőoktatásban tanuló fogyatékos hallgatók számára. Az e-learning alapú képzés elvégzéséhez ki kell tölteni egy jelentkezési lapot, amelyet az alábbi linken lehet elérni:

http://fszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=361:mindennapi-hsoek-az-iskolapadban-avagy-a-jegyzetel-szolgaltatas&catid=126:kepzeseink&Itemid=148

A képzés a http://tudastar.fszk.hu/ oldalon található meg, ahol szintén regisztrálni kell.

A tananyag bővült egy negyedik Tedd próbára magad! elnevezésű modullal, amelyben a jegyzetkészítés gyakorlatát is ki lehet próbálni.

További információk kérhetők a jegyzetelok@fszk.hu e-mail címen.

Várjuk a jelentkezőket!

KOMPLEX REHABILITÁCIÓ

Elindult az intézményi férőhely kiváltás területén a partnerségi program

2012. november 8-án az FSZK ügyvezetője, nemzetközi ügyekért felelős vezetője és az Akadálymentesítési Programiroda vezetője Londonban részt vett a LEONARDO Program támogatásával a partnerségi projekt projektindító megbeszélésén. A megbeszélésen jelen volt a cseh 3P Consulting ügyvezetője és szakmai vezetője, valamint az angol LUMOS Alapítvány három képviselője. Az egyeztetésen a résztvevők tisztázták és pontosították a projekt kereteit és tartalmát, valamint megkezdődött a közös fejlesztés a kiváltást támogató felelős menedzserek (DI managers) lehetséges résztvevői körének kialakítására vonatkozóan. A projekt végére a DI manager-ek képzési koncepcióját kell összeállítani, amely alapja lehet egy tovább fejlesztési programnak a tananyag kidolgozására és kipróbálására vonatkozóan.

A következő találkozó Csehországban lesz 2013. május 30-án.

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK

2012. október 29-én vendégeket fogadtunk Belmontból (Észak-Karolina, Egyesült Államok). Regina P. Moody, elnök asszony és Kerry C. Massey, programigazgató asszony, akik a Holy Angels (http://www.holyangelsnc.org/) egyházi intézmény vezetői, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona (http://www.immanuelotthon.hu/) meghívására érkeztek Magyarországra. A Holy Angels komplex gyógypedagógiai és rehabilitációs szolgáltatásokat nyújt iskolai oktatás, bentlakásos ellátás, illetve foglalkoztatás keretében, többek között saját üzletükben, illetve kávéházukban elsősorban súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek számára.

Az oldott, jó hangulatú megbeszélésen bemutattuk a Társaság tevékenységét, fejlesztéseit, illetve a hazai fogyatékosügy helyzetét. Különösen nagy érdeklődést mutattak a Autizmus-specifikus Támogatott Foglalkoztatás módszertana iránt. Mindkét szervezet nyitott a további együttműködésre, a jó gyakorlatok, tapasztalatok megosztására.

Szakértői tanulmányutak – Nemzetközi szakmai csoport érkezik az FSZK-hoz

A Szakértői tanulmányutak a korábbi ARION és a CEDEFOP tanulmányutak egyesítésével jött létre. Fő célja, hogy támogassa az Európai Uniónak az oktatási és képzési rendszereket érintő célkitűzéseit, ezen belül elősegítse az európai szintű információ- és tapasztalatcserét és az egymástól tanulást oktatási és képzési kérdésekben, terjessze a szakértői tanulmányutak résztvevői által megszerzett ismereteket és nemzetközi tapasztalatokat, összekapcsolja a szakértői tanulmányutakat az Oktatás és képzés 2020 munkaprogrammal, valamint a Bologna és a Koppenhága folyamattal.

Az FSZK, mint házigazda vállalt szerepet e tanulmányutak kapcsán. Ennek keretében december 3. és 7. között nyolc országból 11 külföldi szakember látogat Magyarországra, hogy részt vegyen az FSZK által meghirdetett Successful innovations in education and training for students with special needs című tanulmányúton. A program keretében olyan, az FSZK által támogatott iskolai innovációk kerülnek bemutatásra, melyek keretében láthatóak lesznek azon hazai jó gyakorlatok, melyek hozzájárulnak a sikeres intézményfejlesztések megvalósításához, a szektorok közti együttműködések és a társadalmi partnerségek kialakításához. A vendégek látogatást tesznek az Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és Gimnáziumban, ahol megismerkednek a Dobbantó programmal, majd a Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskolában betekintést nyernek az autizmus spektrum zavarral élő diákok inkluzív oktatásába, mely partnerségben működik a Burattino Iskola és az Autizmus Alapítvány által nyújtott mentori szolgáltatással. Ezeken kívül ellátogatnak a Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthonba, ahol a Ráhangolás program kapcsán a nagyothalló tanulók pályaorientációs programján keresztül láthatják a szektorközi együttműködés jó gyakorlatát a sikeres intézményi innováció keretében.

AJÁNLÓ

Közös Hang – NESZ koncert St. Martinnal

A Speciális Művészeti Műhely 2012. november 26-30. között Székesfehérvárott rendezi meg a XI. Színkottás Zenei Tábort, melynek hangszeres próbáin az ország 10 pontjáról 40 sérült zenész és segítője vesz részt.

Az egy hetes felkészülés célja, hogy a Nemzeti Színkottás Zenekar kialakítsa 2013. évi repertoárját, s az előzetesen kiválasztott műveket azok színes kottára írása és hangszerelése után közösen gyakorolják a más-más helyről érkezett zenekari tagok.

A tábor november 29-én a NESZ és St. Martin fellépésével zárul, melyre egy jótékonysági est keretében kerül sor. Az MSMME a székesfehérvári Ezredéves Speciális Szakiskola növendékeinek művészeti fejlesztését támogatja az est bevételével.

Az Egyesületről, tevékenységéről, és a Nemzeti Színkottás Zenekarról további információkat olvashatnak a www.msmme.hu honlapon, egyúttal ajánljuk figyelmükbe a tavaszi koncert egy részletét:

http://www.youtube.com/watch?v=_JyRTjEBC9Y

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület országos hatókörrel a fogyatékos emberek művészeti tevékenységét szervezi, e szervezőmunka keretén belül kulturális fesztiválokat, művészeti táborokat, és kiállításokat rendez. Tagjaik között fogyatékosok otthonai, rehabilitációs intézetek, napközi otthonok és speciális iskolák találhatók.

Fesztiváljaik mellett 2002-től évente megrendezik a sérült alkotók színkottás zenei táborát is, melynek célja, hogy az érintettek egy különleges zenei módszer, a színkotta segítségével tanuljanak meg zenélni.

Látogassa meg Facebook oldalunkat:

http://www.facebook.com/pages/Fogyatékos-Személyek-Esélyegyenlőségéért-Közalapítvány

Kellemes böngészést kívánunk!

***

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.
KIEMELT TÁMOGATÓI:

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

Tisztelt Olvasónk!

Ha kapcsolatba kíván lépni velünk, az alábbi elérhetőségeken teheti meg:

Székhely és levelezési cím: 1139 Budapest, Pap Károly utca 4-6.

E-mail: titkarsag@fszk.hu

Web: www.fszk.hu

Központi telefonszámok: (+36 1) 450-32-30, (+36 1) 450-32-40

Központi fax: (+36 1) 450-32-35