A MEREK-ben járt az FSZK

Az FSZK RÉV programirodájának munkatársai október 18-án intézménylátogatás keretében ismerkedtek meg a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának (MEREK) tevékenységével.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma fenntartásában működő MEREK célja a mozgássérült emberek rehabilitációja és társadalmi integrációjának elősegítése. Komplex rehabilitációs szolgáltatásokat nyújt kliensei számára, melynek során figyelembe veszi az egyén szükségleteit és igényeit, emellett mind a rehabilitációs program kialakításában, mind annak megvalósításában a klienssel való szoros együttműködésre épít. A rehabilitációs idő alatt az intézmény bentlakásos elhelyezést biztosít, melynek időtartama akár 5 év is lehet. A MEREK által kínált rehabilitációs szolgáltatások: mozgásterápia, egészségügyi szolgáltatások, szociális, pszichológiai, pedagógiai és foglalkozási rehabilitáció.

Vendéglátónk Bieliczky Edit, a Pedagógiai és foglalkozási rehabilitációs csoport vezetője volt, aki elsősorban a foglalkozási rehabilitációs tevékenységre fókuszálva mutatta be számunkra az intézmény tevékenységét. Elsőként a 2007-ben épült Holnap Háza Nappali Rehabilitációs Központot tekintettük meg: a korszerű eszközökkel felszerelt modern épület kellemes környezetet biztosít az intézmény kliensei számára a rehabilitációs szolgáltatások igénybe vételére.  A MEREK nagy hangsúlyt fektet a foglalkozási rehabilitáció megvalósulására: intézményi foglalkoztatás keretében kertészetet, papíripari műhelyt és digitalizáló szobát működtet,  valamint az intézmény munkaköreinek jelentős részét is mozgássérült munkatársak látják el.

Megismerkedhettünk a Guruló Műhely tevékenységével is: a TÁMOP 1.4.2 kiemelt projekt keretében létrejött műhelyhálózat célja, hogy segédeszközök fejlesztésével, javításával, szervizelésével járuljon hozzá a mozgássérült emberek életvitelének megkönnyítéséhez.