Az új ügyvezető bemutatkozása

Giflo H. PéterInspiráló találkozások és tanulási lehetőséget biztosító feladatok határozták meg eddigi szakmai munkámat. Olyan karizmatikus, követhető vezetők támogattak, akik lehetőséget adtak a fejlődésre, legyen az akár tanulásban vagy értelmileg akadályozott gyermekek oktatása, táboroztatása, az iskolai minőségirányítási rendszer kifejlesztése, vagy éppen egy kiemelt projekt megtervezése. Az eddigi feladataim nem csak szükségszerűvé tették az együttműködést, hanem meg is győztek arról, hogy több tudományterület együttesen magasabb minőségű megoldást képes létrehozni. A 14 évnyi terepen végzett munka átitatott azzal a szemlélettel, hogy a szakmai programokra, fejlesztésekre, költségvetésekre, megvalósíthatósági tanulmányokra pusztán mint eszközökre tekintsek. Eszközökre, melyek a fogyatékos személyek és családjaik életét teszik jobbá. Az FSZK-nál töltött közel hét esztendő pedig azzal, hogy az érintett személyek, az őket képviselő szülők, érdekvédők, a szakma, illetve a szakmapolitika nélkül, pusztán az íróasztal mellől nem lehet semmibe sem belekezdeni.

Az FSZK ügyvezetőjeként arra fogok törekedni, hogy a Társaság értékeit méltón képviseljem szakmaisággal, elkötelezettséggel és emberséggel.

Giflo H. Péter