Beszámoló az „Állati évnyitó!” autizmus-barát családi állatkerti programról

Állati évnyitó!

autizmus-barát családi állatkerti program

A képen több kép van egybe szerkesztve az állatkerti eseményről.

A Montázs projekt autizmus munkacsoportja 2019. szeptember 6-án ismét autizmus-barát programot rendezett, melyben partnerünk ezúttal a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint az Alapítvány a Budapesti Állatkertért voltak. A részvételre 16 autizmus spektrum zavarban érintett gyermeket, fiatalt nevelő család kapott lehetőséget, akik két csoportban, tapasztalt és felkészült zoopedagógusok vezetésével jártak be meghatározott állomásokat.

Az idő is kedvezett a rendkívül színes programnak: a kinti séta során a résztvevők érdekességeket tudhattak meg az állatkert lakóiról, a játszótéren pedig kipróbálhatták, melyik állattal tudnának versenyre kelni távolugrásban. Az esemény benti részében a Varázshegyre látogattak, csontok megfigyelésével és a zoopedagógus interaktív előadásával tudhattak meg többet az állatokról, majd élő állatokkal is közelebbről megismerkedhettek.

Az autizmus szempontú akadálymentesítés elemei közé tartoztak a szülőknek előzetesen és a helyszínen is átadott vizuális segédanyagok (pl. napirend jó és rossz idő esetén, játékválasztó a fennmaradó szabadidő eltöltésére, térkép, szabályok, az otthoni feldolgozást segítő napló), melyeket egy részletesebb beszámolóval együtt az eddigiekhez hasonlóan közzéteszünk, hogy mintát adjunk más, hasonló rendezvények megvalósításához.

További információk a MONTÁZS projekt – EFOP 1.9.2 – Autizmus munkacsoport projektről