Elkészült a „Dolgozni jó!” füzetsorozat

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020A TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja elkészítette a könnyen érthető kommunikáció nyelvén íródott,  „Dolgozni jó!” című füzetsorozatot, azzal a céllal, hogy a nagy bentlakásos intézményben élő, fogyatékos személyek kedvet kapjanak a munkavégzéshez és felfedezzék a munkavállalással járó előnyöket. AZ FSZK Nonprofit Kft. honlapján elérhető kiadványok elsősorban a lakókhoz szólnak, de az őket segítő szakemberek munkáját is hivatottak támogatni.

A füzetek nagy segítséget nyújthatnak az intézményben élő fogyatékos személyek foglalkoztatásához kapcsolódó felmérésben és felkészítésben, valamint jó alapul szolgálhatnak egyéni és csoportos beszélgetésekhez is. A kiadványok az információnyújtáson túl, feladatokat is tartalmaznak, azzal a céllal, hogy az intézményben élő, fogyatékos személyek kedvet kapjanak a munkavállaláshoz.

A füzetek a könnyen érthető kommunikáció két szintjén készültek el és jelenleg három, önállóan vagy egymásra épülve is használható füzetből áll:

  1. Dolgozni jó! Ismerkedés a munka világával
  2. Dolgozni jó! Munkatípusok
  3. Dolgozni jó! Jogok és kötelezettségek

A sorozat mindegyik része elérhető szerkeszthető formátumban is, hogy minden intézmény saját lakói igényeihez, képességeihez alakíthassa azokat.

A sorozat az FSZK honlapján itt érhető el.

További információk a projektről