Folytatódnak a TÁRS Projekt képzései

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020A TÁRS projekt 2018 tavaszán indult vezetőknek, esetfelelősöknek és ápoló, gondozó szakembereknek szervezett képzésein összesen közel 1300 tanúsítványt adtunk ki. A nyári szünetet követően, ősztől folytatódnak a TÁRS projekt esetfelelős munkatársaknak, illetve ápoló-gondozó munkatársaknak szóló képzései.

A májusban indított „Személyközpontú megközelítés, mint a támogatott lakhatásban dolgozó szakemberek eszköze” című, esetfelelős munkatársaknak szóló képzés 2019 júniusában Budapesten, Zalaegerszegen, Miskolcon és Debrecenben lezárult, szeptembertől Budapesten indítjuk. A képzések fókuszában a támogatott lakhatásban dolgozó munkatársak érzékenyítése, attitűdjük változásának elősegítése áll.

Szeptemberben folytatódik a májusban Szombathelyen, Békéscsabán, Kaposváron, Nyíregyházán, Zalaegerszegen és Budapesten elkezdődött, esetfelelősöknek szóló, „Esetmegbeszélés támogatott lakhatás (TL) szolgáltatásban dolgozó szakemberek számára” című képzés, ősszel újabb csoportok indulnak Miskolcon, Debrecenben, Szombathelyen, Békéscsabán és Kaposváron.

Az ápoló, gondozó munkatársaknak szóló, szeptembertől újra induló háromféle képzéstípus, 3 különböző tudásszinthez igazodva, különböző mélységgel tárgyalja a kiváltással kapcsolatos kérdéseket. A „Szolgáltatói kompetenciák fejlesztése a támogatott lakhatást segítő ápolók, gondozók számára” című képzésünk, melynek célja szakmai ismeretek és dolgozói kompetenciák megalapozása, szeptember 4-ei és szeptember 11-ei időponttal kerülnek megrendezésre. „A komplex gondozás folyamata és gyakorlata a támogatott lakhatásban” című képzésünk, melynek célja a már meglévő szakmai tudásra épülő TL ismeretek átadása, szeptember 18-án indul, míg a „Támogatott lakhatás – fókuszban a szolgáltatást igénybe vevő” című képzésünk, melynek célja a háttértámogatást segítő gondozói ismeretek bővítése, szeptember 25-én kezdődik. Ezek a képzések budapesti helyszínnel kerülnek megrendezésre.

Fentiek alapján ősztől tehát újra várjuk a képzésre jelentkezőket. A képzéseink regisztrációs felületét a továbbiakban is az FSZK honlapján az „Aktuális képzések”menüpont alatt érhetik el.

A képzésekről szóló előzetes tájékoztatót már valamennyi intézmény részére közvetlenül is elküldtük és a napokban várható a képzési HIRDETMÉNY-ek megérkezése is.

Képzésekre való jelentkezésüket örömmel fogadjuk.

További információk a projektről