FSZK Hírlevél – 2013. október

Hírlevél

V. évfolyam • 2013. október

 

Akadálymentesítési Programiroda

I. Országos Mentortalálkozó

I. Országos MentortalálkozóA Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft és a Kézenfogva Alapítvány a TÁMOP 5.4.5-11/01 „A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása” című kiemelt projekt megvalósítása során 2013. október 3-án megrendezte az Első Országos Mentortalálkozót, melyen a jelenlegi férőhely kiváltási programban résztvevő hat intézményben dolgozó Intézményi Férőhely Kiváltást Támogató (IFKT) mentorok osztották meg szakmai tapasztalataikat mind intézményi, mind szakterületi szinten.

A mentorok az 50 fő feletti bentlakásos intézmények kiváltásának folyamatát segítik az élhetőbb, a bentlakó fogyatékos emberek személyes igényeire épülő lakások, lakóotthonok irányában. A mentorok feladata nem egyszerű: a következő években a több évtizedes gyakorlatok megváltoztatásában, egy új működési forma kialakításában és fenntartásában játszanak kulcsszerepet.

 

Nyolc Pont Projektiroda

10. Nemzetközi Autism Europe Kongresszus

Farkas Edit, a FSZK ügyvezetője a pulpituson2013-ban Magyarországon került megrendezésre az Autism Europe kongresszus, mely számos szülőnek és autizmussal foglalkozó szakembernek adott lehetőséget arra, hogy bővítse ismereteit a napjainkban releváns kutatásokkal, módszerekkel, eljárásokkal.  Az előadók között nagy szakmai múltra visszatekintő szakértők és gyakorlati szakemberek is beszéltek egy-egy fontos területről, kutatásról, megközelítésről. A szeptember végi nemzetközi konferencia fő témái többek között a korai észlelés, autizmus és technológia, érdekérvényesítés és szociális készségek (mint például az empátia) fejlesztése voltak. Az előadások mellett Információs pultworkshopokon való részvételre is lehetőség nyílt. Farkas Edit ügyvezető szimpózium-előadásán a TÁMOP 5.4.11 Nyolc Pont – Az autista személyek ellátórendszerének országos szintű, komplex innovációja szakmai tanácsadó hálózat és koordinációs központ kialakítása projektet mutatta be. Az FSZK standján a projektfilm megtekintése mellett munkatársainktól további információkhoz juthattak az érdeklődők. Társaságunktól 10 szakember vett részt a háromnapos eseményen.

 

10. Nemzetközi Autism Europe Kongresszus – 0. napi konferencia

A konferencia előadóiSzeptember 25-én, a kongresszust megelőző, úgynevezett 0.nap keretében, közel 450 hazai résztvevővel – melyet az FSZK az AOSZ-al közösen szervezett – négy neves szakember tartott gyakorlati szempontú előadást, többek között a viselkedési-, alvási, és étkezési nehézségekről, a korai diagnosztikáról és fejlesztésről. Ez az egynapos konferencia lehetőséget adott a tudáselsajátításra azoknak a hazai szakembereknek és szülőknek, akiknek nem állt módjukban a háromnapos konferencián való részvétel.

 

RÉV Projektiroda

Megalakult az Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat

A yyítórendezvény résztvevői hallgatnakValószínűleg Önök közül többen is részesei voltak annak az ünnepélyes nyitórendezvénynek, mely során megalakult az Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat. A rendezvényen szakmai témájú előadások mellett, a hálózati tagok bemutatkozására is sor került.

Az eseményről az FSZK honlapján bővebben is olvashatnak, a http://fszk.hu/fogyatekosok-foglalkoztatasat-segito-halozat-epul/ link alatt, illetve a szakmai előadások letölthetőek itt.

 

Egységes szolgáltatás-módszertani képzés indult a RÉV-ben

Október 14-én háromnapos képzés indult a kiemelt projekt keretében azoknak a hálózati tagoknak, akik „új” szolgáltató szervezetként most kezdik el megváltozott munkaképességű ügyfelek szolgáltatásba vonását, vagy új szolgáltatási helyen indítják el a célcsoport számára munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtását. A képzés első napja az általános ismeretek felelevenítését, a jogszabályi környezet és a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci jellemzőivel, esélyeivel kapcsolatos tudások megosztását tűzte ki célul. Az ezt követő kétnapos tréning során az FSZK-RÉV projekt külső szakértői által kidolgozott egységes szolgáltatás-módszertanban foglaltak gyakorlatközpontú átadására kerül majd sor.

 

Felnőttképzési Csoport

Októberben indul a „Szerzetten siketvak személyek kommunikációs segítője” című 75 órás képzésünk elsősorban az egészségügyi dolgozók számára (akkreditáció helye: GYEMSZI – EEKH, az akkreditációs pontérték – 20 pont – az egészségügyi szakdolgozók számára számítható be)

Jelentkezési határidő: 2013. 10. 18.

Részletes információ a képzésről az alábbi linken érhető el: http://fszk.hu/szerzetten-siketvak-szemelyek-kommunikacios-segitoje-75-oras-kepzes-indul-2013-szeptember-20-an/

 

Ismételt meghirdetés várható a „Könnyen érthető kommunikációt használó segítők intenzív képzési programja” című képzésünkre szintén az egészségügyi szakdolgozók számára (GYEMSZI – EEKH, az akkreditációs pontérték – 20 pont).

A képzés ütemezése intézményi szintű érdeklődés esetén rugalmasan alakítható!

A részletes felhívás és tematika letölthető az alábbi linken a Képzési felhívás menüpontban: http://fszk.hu/40-oras-konnyen-ertheto-kommunikaciot-hasznalo-segitok-intenziv-kepzesi-programja-indul-2013-szeptember-20-an/

 

SZAKMAI NAP – Szerencsejáték Zrt.

Soltész Miklós kezet fog egy autistávalA Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. adott helyet 2013. október 9-én a Szerencsejáték Zrt. megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási lehetőségeiről szóló szakmai napjának. A Szerencsejáték Zrt. felelős munkáltatóként 2003-ban kezdte meg a kizárólag megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató sorsjegy értékesítő hálózat kiépítését. A ma már 10 éves hálózat jelenleg 180 munkavállalót foglalkoztat országszerte különböző helyszíneken, élelmiszerboltoktól kezdve piacokon át egészségügyi intézményekig.

Az eseményen a Szerencsejáték Zrt. bejelentette, hogy jövőre a siketvakokat támogatja sorsjegyeinek árbevételéből. A milliós nagyságrendű hozzájárulással a Siketvakok Országos Egyesülete szabadon rendelkezhet majd. Ezt a cég elnök-vezérigazgatója jelentette be abból az alkalomból, hogy a Szerencsejáték Zrt. tizedik éve foglalkoztat megváltozott munkaképességű dolgozókat.

A rendezvényen szakmai előadást tartott a Szerencsejáték  Zrt. képviselője mellett Soltész Miklós az EMMI Szociális államtitkára, Fülöp Attila helyettes államtitkár, Tausz Katalin ELTE Társadalomtudományi Karának és dr. Zászkaliczky Péter a ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának dékánja a SPAR Magyarország és a Salva Vita Alapítvány képviselője, a Semmelweis Egyetem fogyatékosügyi koordinátora, valamint a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft képviseletében, Fehér Ildikó a RÉV projekt szakmai vezetője. A szakmai nap programját az érdekképviseleti szervezetek szakmai kerekasztal beszélgetése zárta.

 

Közérdekű Közlemények

logó

Franchise partnereket keresünk társadalmi vállalkozásként működő étterem bővítéséhez!

logóA Kék Madár Alapítvány (www.kek-madar.hu) az Ízlelő családbarát étterem (www.izleloetterem.hu) hálózatának kiépítéséhez várja forprofit és nonprofit szervezetek jelentkezését. Bővebb tájékoztató megtekinthető itt.

Bármilyen további kérése, kérdése van a felhívással kapcsolatban, kérem, keresse munkatársunkat az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Ábrahám Katalin – projektvezető, Revita Alapítvány
abraham.katalin@revitaalapitvany.hu+36 70 415 6336

 

AJÁNLÓ

Felhívás előadó és/vagy oktatóterem bérbeadásra

előadó/oktatóteremA Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. felhívást intéz leendő Partnereihez nonprofit szervezetek saját tulajdonú vagy üzemeltetésű, budapesti és vidéki helyiségeik alkalmankénti bérbeadásra.

Jelentkezni az alábbi Jelentkezési Lap hiánytalan kitöltésével lehet folyamatosan.

A JELENTKEZÉSI LAPOT ANNYI PÉLDÁNYBAN KÉRJÜK KITÖLTENI, AHÁNY HELYISÉGET A PARTNERSZERVEZET BÉRBE KÍVÁN ADNI.

Letölthető jelentkezési lap

*Az FSZK Nonprofit Kft. fenntartja a helyszíni ellenőrzés jogát.
**Az ajánlat benyújtása nem von maga után szerződési kötelezettséget egyik fél részéről sem.
***Szerződéskötés kizárólag konkrét esemény megvalósítása esetén történik.

Kapcsolattartó: Rajj Nóra, rajj.nora@fszk.hu Tel.: (+36 1) 450 3242

 

Keressen minket a Facebook-on!

logó

 

KIEMELT TÁMOGATÓK

logó logó

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.
1071 Budapest, Damjanich utca 4.
tel.: (+36 1) 450 3230, 450 3240 fax: (+36 1) 450 3235
e-mail: titkarsag@fszk.hu honlap: www.fszk.hu