FSZk Hírlevél – 2014. március

Fogyatékosság és holokauszt konferencia

2014. február 21-én került megrendezésre a Fogyatékosság és holokauszt című konferencia, melyen az előadók segítségével arra kerestük a filozófia, a jog, a gyógypedagógia, a történelem, illetve a művészet válaszait, hogy volt-e, van-e, lehet-e köze egymáshoz a kettőnek.

Köszöntőt mondott többek között dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, illetve Heller Zsolt, a Debreceni Zsidó Templomért és Temetőért Alapítvány kuratóriumának elnöke, majd Dr. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke nyitotta meg a tanácskozást.

Ez az alakalom egy olyan programsorozat része volt, melyben egyházi, állami és civil szereplők példaértékű összefogással egy eddig kevéssé közismert területről kezdenek beszélni. Fontos, a közgondolkodást meghatározó előadásokat hallgathattak a résztvevők többek között a kereszt(y)én(y) egyházak szerepéről a fogyatékos személyek holokausztjában, a mai világ ehhez kapcsolódó jelenségeiről filozófiai szempontból, a felejtés és emlékezés témakörében fellelhető legújabb orvostudományi kutatások eredményeiről, ennek a történelmi kornak a feldolgozási lehetőségeiről az értelmi fogyatékos személyek esetében, történelmi tényekről, az emlékezés kultúrájáról, illetve a művészetekben megjelenő ideológia hatásairól. 

A konferenciát az Immánuel Otthon kórusának csodálatos előadása zárta, melyben többek között az Örömóda és a 133. zsoltár dallami csendültek fel.

Magyar Jelnyelvi Programiroda

Terítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása

Az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára által jóváhagyott 2014. évi pályázati tervének értelmében az EMMI és az FSZK Nonprofit Kft. közösen bonyolítják le a „Térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2012. június 1-jétől 2015. március 31-ig terjedő időszakra”c. pályázati program 2014. április 1.- 2015. március 31. közötti megvalósítási szakaszát.

2014. április 1-jétől 2015. március 31-ig terjedő időszakra a jelnyelvi tolmácsszolgáltatásra fordítható összeg 358.650.000,-Ft.

Az EMMI és az FSZK Nonprofit Kft. közötti – a pályázat harmadik megvalósítási szakaszának közös lebonyolítására vonatkozó feladatmegosztás és együttműködés részletes szabályozását rögzítő – együttműködési megállapodás előkészítése folyamatban van.

Szakmai Fórum

Az FSZK Nonprofit Kft. 2014. március 27-én szakmai fórumot szervez a 21281 kódszámú pályázati programmal kapcsolatosan a jelnyelvi tolmácsszolgálatok fenntartói és szakmai vezetői részére.

Helyszín: Bp., VII. kerület, Damjanich u. 4.
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért  Közhasznú Nonprofit Kft.
Pap Károly előadóterem

Időpont: 2014. március 27. csütörtök, 10.00 – 14.00 óra

Felnőttképzési Csoport

Felkészítő mentor képzés

2014.03.07-én indult a Közigazgatási Hivatal (KIH) felkérésére egy 40 órás felkészítő mentor képzés az FSZK szervezésében. A képzés célja, hogy a Kormány 555/2013. (XII. 31.) Korm. rendelete a fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramjának létrehozása alapján, a KIH által meghirdetett ösztöndíjpályázatban résztvevő fogyatékos hallgatókat befogadó hivatalokban, a hallgatók mellé rendelt mentorokat felkészítse az érkező gyakornokok támogatására. Három kontaktnap szakmai ismeretek és saját élményű tapasztalat szerzése után, március-májusban további 3 nap szupervíziós támogatásban részesülnek a mentorok, lehetőséget biztosítva számukra a tanácsadásra, folyamatos ismeretátadásra, tapasztalatcserére. Sok sikert kívánunk a munkájukhoz!

A1 szintű jelnyelvi képzés

2013 novemberében indult és 2014. március 10-én zárult az a 60 órás A1 szintű jelnyelvi képzés, amelyen 7 munkatársunk ismerkedhetett meg a jelnyelv használat alapjaival. Reméljük, lesznek közöttük néhányan, akik kedvet kapnak a következő szintek megismerésére! Gratulálunk!

TÁMOP 5.4.5. Projektiroda

Sikeres közbeszerzési ajánlat

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft sikeres közbeszerzési ajánlatot nyújtott be a TIOP 3.4.1.A-11/1 számú, a „Bentlakásos intézmények kiváltása” című pályázati konstrukcióban nyertes Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ Aranysziget Otthon Szentesi Otthona részére. Így 2015. június 30-ig további 1046 óraszámban segíthetik a mentorok az intézmény munkáját.

Elkészült a TÁMOP 5.4.5-11/1 projekt keretében végzett intézményi férőhely kiváltást támogató mentorálás első szakaszáról készített kérdőíves felmérés értékelése. 

A felmérés témája a  2013. július – 2014. január közötti időszak mentori tevékenységével kapcsolatos partneri és mentori tapasztalatok megismerése. A vizsgálat célja, hogy hogyan gondolkodnak a mentorálás megvalósításáról, miként vélekednek annak eredményességéről és nehézségeiről az intézményi férőhely-kiváltás megvalósítói és a mentorok.

Az értékelés az alábbi linken tekinthető meg:

http://hozzaferes.hu/docs/Mentoralasi_kerdoivek_ertekelese_140215.pdf

RÉV Projektiroda

ÉRJÜNK EGYÜTT CÉLBA! Integrációs sportnap fiataloknak

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára nyitotta meg az integrációs sportnapot, amely négyszáz, 14 és 18 év közötti középiskolás fiatal részvételével került megrendezésre 2014. február 27-én a „Rehabilitáció, Érték, Változás” program keretében. A fogyatékossággal élő és ép gyerekekből álló csapatok számos sportágban mérhették össze ügyességüket, többek között kerekesszékes kosárlabdában, ülő röplabdában, kerekesszékes rugbyben, csörgőlabdában, vak pingpongban, dzsúdóban, szkanderben, sportpoharazásban.

A rendezvényen olyan ismert paralimpikonok is részt vettek, mint Krajnyák Zsuzsanna kerekesszékes vívó, Szabó Nikoletta látássérült dzsúdós, Csonka András mozgáskorlátozott asztaliteniszező, Farkas László kerekesszékes teniszező, de a rendezvény vendége volt Szilágyi Áron kardvívó olimpiai bajnok is.

A sportnap házigazdái Dani Gyöngyi kerekesszékes vívó és Szántó Dávid sportriporter voltak. A résztvevők emlékérmet, minden résztvevő iskola pedig emléklapot kapott, amelyeket Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár adott át.

A sportnap előzményeként az elmúlt hetekben több mint 700 tanuló ismerkedhetett meg rendhagyó osztályfőnöki órák keretében fogyatékossággal élő sportolókkal és a fogyatékossággal élők nehézségeivel, örömeivel.

További információ: 

  • http://sportrendezveny.revprojekt.hu/
  • http://youtu.be/NmvByHOIybY
  • www.revprojekt.hu
  • Keressen minket a Facebook-on: https://www.facebook.com/pages/R%C3%89V/1439719742908856

Közérdekű közlemények

Autizmus a családban – Hétköznapok és ünnepnapok

Rendezvénysorozat az autizmussal élőkért

A Nemzetközi Cseperedő Alapítvány a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit kft. 41321 kódszámú „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek működési és szakmai programjainak támogatása 2013” pályázatának keretén belül rendezvénysorozattal készül az Autizmus Világnapjára (április 2.) 

Április 4-én pénteken, a MOM Kulturális Központban konferenciát szervez Autizmus a családban címmel. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élő emberek és családjaik nehézségeire, társadalmi befogadásuk fontosságára, valamint arra, hogy az autizmussal élőknek nyújtott segítségnyújtásban milyen kiemelkedő szerepe van a családnak. 

A konferencia kiemelt előadói között van, dr. Temple Grandin édesanyja Eustacia Cultler, valamint Connie Kasari a University of California pszichológia professzora. A nemzetközi vendégek délelőtti előadásai után (melyeket élőben online, angolul és magyarul is követhetnek az érdeklődők http://www.ustream.tv/channel/cseperedo-konferencia), a délután az érintettek, a családok, valamint a szakemberek közötti párbeszéddel folytatódik. Tematikus kerekasztal beszélgetések révén olyan fontos témákat vitathatnak meg a résztvevők hazai és külföldi szakemberekkel, mint például a diagnózis jelentősége, a felnőtté válás dilemmái, a kortársak felkészítése, valamint a különböző terápiák lehetőségei. 

A konferencia után, a Centrál Színházban Magyarországon elsőként és egyedülálló módon, autizmusbarát előadás keretében mutatják be Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában című darabját. 

A programsorozatot április 5-én a ’Séta az autizmussal élőkért’ című rendezvény zárja, amelyet a résztvevők dr. Temple Grandin édesanyjával, Eustacia Cutlerrel tesznek meg. A séta 10 órakor indul a Magyar Tudományos Akadémia elől. A résztvevők a Március 15. térre mennek, ahol piknikkel és Szalóki Ági előadásával zárják a felvonulást. 

A rendezvénysorozatról bővebb tájékoztatást az alábbi elérhetőségeken kaphat:

www.cseperedo.hu

https://www.facebook.com/pages/Nemzetk%C3%B6zi-Csepered%C5%91-Alap%C3%ADtv%C3%A1ny/195221697180234 

Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetés

Magyarország Köztársasági elnöke, Szilvásy Zsuzsanna, az Autism Europe elnöke részére az autizmussal élők társadalmi elfogadottságának növelése érdekében végzett munkája elismeréseként a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozza.

Szívből gratulálunk!

 

KERESSEN MINKET A FACEBOOK-ON!

facebook logója

 

KIEMELT TÁMOGATÓ

Emberi Erőforrások Minisztériuma 

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.
1071 Budapest, Damjanich utca 4.
tel.: (+36 1) 450 3230, 450 3240 fax: (+36 1) 450 3235
e-mail: titkarsag@fszk.hu honlap: www.fszk.hu