Kaskantyún új otthonukba költöznek a szenvedélybeteg emberek

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020Egy önállóbb élet lehetőségét kapja az a 60 szenvedélybeteg ember, akik számára új lakások épülnek Kaskantyún és Tabdin. Az öt új épület 2018. decemberben elkészült és február végén, ünnepélyes keretek között meg is történt az első Támogatott Lakhatás (TL) átadása Kaskantyún, ahová a beköltözött az a 12 fő ellátott, akiknek innentől a Leánder Otthon lesz az új lakóhelye.

2017-ben kezdte meg férőhelykiváltási projektjét a Harmónia Integrált Szociális Intézmény. A székhely intézményben gondozott 60 fő szenvedélybeteg ember számára Kaskantyún kettő, a szomszédságában lévő Tabdiban pedig három új lakóházat építettek az EFOP-2.2.2. konstrukció támogatásával. A két érintett településen a befogadó közösség számára „érzékenyítő találkozókat” is tartottak az intézmény dolgozói, melyek keretein belül a községek lakói megismerhették az intézmény életét és az ott élők mindennapjait, lehetőség nyílt személyes találkozóra az ellátottakkal.  A közeljövőben a 60 fő szenvedélybeteg ellátott nagy változások elé néz, hiszen lehetőséget kapnak az önálló életre, kétágyas szobákba költözhetnek, továbbá Kaskantyún egy 200 négyzetméteres foglalkoztató is rendelkezésükre áll majd. Az EFOP-2.2.2-es pályázati konstrukció keretein belül megvalósuló projektnek köszönhetően a jelenleg nagy létszámú intézményben élő szenvedélybeteg emberek fokozatosan költözhetnek be új otthonaikba, melyek közül elsőként a kaskantyúi „Leánder Otthont” avatták fel ünnepélyes keretek között. A berendezett TL ház nevét az a 12 fő szenvedélybeteg ember választotta ki, akik lassan egy éve készülnek az életüket pozitívan befolyásoló nagy eseményre, a költözésre és az önállóbb életre.

Az átadó ünnepségre és a ház felszentelésére 2019. február 22-én került sor. A műsor aktív résztvevői voltak a leendő TL lakók is, hiszen a Harmónia Integrált Szociális Intézmény és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Bács-Kiskun Megyei Kirendeltségének dolgozóival közösen elénekelték a „kiváltás dalt”, ami a megyében harmadszorra csendült fel a kiváltási projektek kezdete óta. Dr. Tóth Mária, a kirendeltség igazgatója köszönetet mondott a projektet segítő szervezeteknek. Az esemény fontosságát hangsúlyozta az is, hogy az ünnepélyes átadón részt vett dr. Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) Európai Uniós Fejlesztések Végrehajtásért felelős államtitkára mellett Fülöp Attila, az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért felelős államtitkára és Font Sándor a terület országgyűlési képviselője is.

A TÁRS Projekt munkatársai pedig ez úton is örömmel üdvözlik a „Leánder Otthon” lakóinak beköltözését szép, új házukba és kívánnak sikeres, gyors beilleszkedést a település életébe, mindennapjaiba!

További híradás itt olvasható erről.

További információk a TÁRS projekt - EFOP 1.9.1 projektről