Kastélykiváltás Magyarszerdahelyen – Költözés Pölöskefőre

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020A Pölöskefőn – az EFOP-2.2.2.-17-2017-00029 számú projekt keretében – megépült támogatott lakhatás megnyitó ünnepségén a lakók mellett jelen voltak a gondnokok, a helyi polgármester, a Zala Megyei SZGYF kirendeltség vezetője és a projektben dolgozó szakemberek. Elsőként 9 lakó lehet aktív résztvevője a kiváltásnak, hiszen fizikailag is elhagyják a nagy kastélyépületet és egy teljesen új és önállóbb élet reményében kiköltöznek a Fűzfa Otthonba.

2019. szeptember 16-án a Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény magyarszerdahelyi székhelye előtt a lakók egy csoportja már izgatottan várta, hogy elindulhasson az új lakóhelye és ezzel együtt egy új élet felé.

Györe Edina, a Zala Megyei SZGYF igazgatónője a Kanizsa Televízió által készített riportjában óriási előrelépésnek nevezte ezt az eseményt, mellyel egy két és fél éves út végére értek mind az intézmény, mind a lakók szempontjából.

A Pölöskefőn épült kilencszemélyes támogatott lakhatást szolgáló családi ház kivitelezője a Le-Ko Kft. volt. A cég ügyvezetője, Hordós Krisztina Rita a fent említett riportfilmben elmondta, hogy ez a kivitelezés jelentőségteljes számukra, a munkálatok során végig szem előtt tartották, hogy azok az emberek, akik ide beköltöznek, békét, szeretet leljenek és otthonra találjanak. A kivitelezésre elég idő volt, a szerződésben vállalt határidőre átadásra került az ingatlan, az elvárt minőségben. A Fűzfa Otthon jól felszerelt, a működéshez szükséges tárgyi feltételei megfelelnek a szakmai rendelet előírásainak és a lakók igényeinek.

A lakóknak megnyugvást ad, hogy a befogadó falu mellett helybeli segítők és a magyarszerdahelyi intézmény szakemberei is vigyáznak rájuk. Az igényesen kialakított épületet így szinte az első perctől a sajátjuknak érezték. Nagy örömmel foglalta el a kilenc ellátott a két-, illetve egyszemélyes szobáikat. A környezetet már ismerték, hiszen a lakófelkészítés részeként korábban többször ellátogattak az építkezésre és a kész ingatlant is látták már.

A költözés a hozzátartozók számára is egy hosszú, bizonytalanságokkal teli időszak végére tett pontot. Megnyugtató volt a számukra, hogy a családtagjaik nagyon szép környezetbe kerültek, otthonos, családias légkörben tudnak ezentúl élni. Életüket a támogatott lakhatásban ápoló-gondozó személyzet és esetfelelős is segíti.

A férőhely kiváltási program tovább folytatódik, s a tervek szerint hónapokon belül további otthonokba költözhetnek ki lakók Magyarszerdahelyről. A teljes zalai kiváltási folyamatot a kezdetektől egy operatőr kíséri, a megvalósult négy projektről egy videofilm is készül.

A Kanizsa Televízió tudósítását a Zalai Krónika című műsorban nézhetik meg az érdeklődők (9.09-től) az alábbi linken:

https://www.youtube.com/watch?v=AsgTbV4b8pA

 

További információk a projektről