Kutatás Szakolyban

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020A TÁRS projekt kutatási munkacsoportja október 18-20-a között a szakolyi Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központban végzett kutatásokat. Ez alkalommal is összegyűjtötték mind a lakóknak és a dolgozóknak, valamint az intézményi és társadalmi környezetnek a kiköltözés utáni tapasztalatait.

 

A képen a fakerítésre kirakott tábla látható melyen az alábbi szöveg olvasható: Isten hozta Vendégeinket!A szakolyi intézményből – mely az egyetlen nem állami fenntartású intézmény volt a kiváltás első körében – 2016. április-májusában valamennyi lakó kiköltözött támogatott lakhatás házba, lakásba vagy lakócentrumba. A kiváltási folyamat során érdemben fejlesztették a lakók foglalkoztatását is: elindult az intézmény saját péksége – amely egyelőre belső fogyasztásra termel -, jelenleg beüzemelés alatt van az új száraztészta üzem, illetve bővült a kerámiaműhely és a textilüzem is, ahol kegytárgyakat és ajándéktárgyakat készítenek a lakók.

A lakók által készített termékek megtekintése

További információk a TÁRS projekt - EFOP 1.9.1 projektről