Hírek

Kis lépések, nagy hatás: cél a közösségi befogadás

A Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthonában zajló kiváltás, azaz a támogatott lakhatásba (TL) költözés legnagyobb kihívása a nagyintézményben dolgozó szakemberek és az ellátottak számára annak megvalósítása, hogy a fogyatékos emberek valódi közösségi befogadás által, az adott település teljes jogú lakosaként élhessék mindennapjaikat. Ezt a célt szem előtt tartva 2019-ben számtalan rendezvényen vettek részt a kiköltözés előtt álló lakók.

Elolvasom

Támogatott Lakhatás Szakmai Műhely

2019. szeptember végén, a már támogatott lakhatásokat működtető fenntartók és szolgáltatók részvételével a támogatott lakhatással (TL) kapcsolatos műhelymunka került lebonyolításra. A TÁRS projekt legfőképpen annak érdekében szervezte meg ezt a szakmai találkozót, hogy lehetőséget teremtsen a szakembereknek a rendszerszintű problémák jelzésére, javaslatok megfogalmazására a jogalkotók, döntéshozók felé a támogatott lakhatással kapcsolatban. A műhelymunka további témája „A támogatott lakhatás és szolgáltatási gyűrű kialakításának és működtetésének protokollja” című anyag véleményezése volt.

Elolvasom

Az Escala San Martín életminőség mérő eszköz adaptálása és tesztelése

Magyarországon jelenleg nem érhető el olyan eszköz, amely a SHF személyek életminőségét mérni képes, ezért -ahogy arról korábban hírt adtunk, a TÁRS projekt szakemberei, az SHF modellprogram keretében az Escala San Martin életminőség mérő eszköz fordítását és adaptálását tűzték ki célul. Az eszközt és az ahhoz kapcsolódó Kézikönyvet várhatóan jövő év elején mutatják be a széles szakmai közönség számára.

Elolvasom

„Együtt az úton…szegregáció, integráció, inklúzió” című konferencián járt a TÁRS projekt

2019. szeptember 25-én, Mohácson került megrendezésre az „Együtt az úton…szegregáció, integráció, inklúzió” című ERASMUS+ projekt záró rendezvény. A rendezvényen a TÁRS Projekt képviseletében Kiss Róza szakmai vezető is beszámolt a magyarországi kiváltási folyamat fontosságáról és arról a támogató tevékenységről, melyre a folytatásban is számíthatnak a területen dolgozó szakemberek a TÁRS projekt részéről. A nap során további hazai és dán, illetve német szakemberek is megosztották a projekt tapasztalatait és eredményeit a résztvevőkkel.

Elolvasom

Megjelent a FOGLALKOZTATÁS 2019 pályázathoz kapcsolódó GYIK

Már olvashatóak a 2019. szeptember 30-án megjelent Megváltozott munkaképességű személyek munkaerőpiaci integrációját elősegítő programok támogatása (kód: FOGLALKOZTATÁS 2019) című pályázathoz kapcsolódó Gyakran ismételt kérdések az NFSZK honlapján.

Elolvasom

Álláshirdetés Logopédus munkakör betöltésére

A Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Közhasznú Központ Nonprofit Kft (NFSZK) pályázatot hirdet az EFOP-1.9.2-VEKOP-16-2016-00001 kódszámú „A fogyatékos személyek számára nyújtott szakmai és közszolgáltatások hozzáférhetőségének kialakítása, fejlesztése” című kiemelt projekt keretén belül logopédus munkakör betöltésére. A szolgáltatás célja, hogy a közszolgáltatások területén olyan lehetőségeket teremtsünk, melynek köszönhetően a felnőtt beszéd- és nyelvi fogyatékos populáció minden tagja…

Elolvasom

Fókuszban a hazai helyzetkép egyeztetése

2019. szeptember 6-án került megrendezésre a TÁRS Projekt SHF Szakmai Műhelye, melynek témája a „Súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek helyzetének áttekintése” című tanulmány egyeztetése volt. A rendezvényen elsősorban azok a szülők, szülőcsoportok és szolgáltató szervezetek voltak jelen, akik az év elején részt vettek a Budapesten, Kaposvárott és Nyíregyházán rendezett fókuszcsoportos egyeztetéseken is.

Elolvasom

Önállóbb életvitelre való felkészítés indult a Gondviselés Házában Gödön

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZSZ) gödi Gondviselés Házában felkészítő képzés indult 12 fő értelmi fogyatékos személy részvételével szeptember 5-én, a lakók önállóbb életvitelének támogatása érdekében, a TÁRS projekt által kidolgozott módszertan alapján. Az önállóbb életvitelre az MMSZSZ által tervezett támogatott lakhatás szolgáltatás nyújt lehetőséget az igénybevevők számára.

Elolvasom

Folytatódik a TÁRS projekt „Jó gyakorlat a foglalkoztatásban” sorozata

A TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja 2017-ben kezdte meg a hazai foglalkoztatási jó gyakorlatok gyűjtését és rövid füzetek formájában történő megjelentetését. Fejlesztő foglalkoztatást működtető szervezetekhez és megváltozott munkaképességű személyek akkreditált, illetve nyílt piaci foglalkoztatását végző munkáltatókhoz egyaránt ellátogatnak a munkatársak. A most elkészült kiadványban a Strázsa Tanya Turisztikai és Képző Közhasznú Szociális Szövetkezet foglalkoztatási jó gyakorlataival ismerkedhetnek meg az olvasók.

Elolvasom

Újra indulnak a TÁRS projekt képzései

A rövid nyári szünet után, a kiváltási folyamatban együttműködő szakemberek szeptembertől ismét részt vehetnek a TÁRS projekt képzésein, hiszen folytatódnak a 2018 tavaszán elindult esetfelelősöknek és ápoló, gondozó szakembereknek szervezett képzések és újabb csoportok indulására is lehet számítani. A TL-ben dolgozó szakemberek attitűdváltozásának elősegítése mellett kiemelten fontos cél a szakmai ismeretek és dolgozói kompetenciák megalapozása, a már meglévő szakmai tudásra épülő TL ismeretek átadása, valamint a háttértámogatást segítő gondozói ismeretek bővítése is a szakmai képzések során.

Elolvasom