Elérhető az „Úgy éljünk, mint ahogy akárki más!” című kisfilm

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020Elkészült és a Kiváltás TÁRS YouTube csatonán elérhető a TÁRS projekt „Úgy éljünk, mint ahogy akárki más!” című új – összesen 10 perces – kisfilmje, melynek négy egymástól függetlenül is helyt álló, de egybefüggő részében az érdeklődők betekintést nyerhetnek egy támogatott lakhatásba költözés előtt álló fogyatékos személy, Szilágyi Dániel gondolataiba az új életformájával kapcsolatban.

A fiatalember 2003 óta a csobánkai IRMÁK intézmény lakója és most készül támogatott lakhatásba költözni, ahol aktív segítség mellett, képességeihez mérten önállóan fog élni több társával együtt.

A „Mit jelent számodra a támogatott lakhatás?” alcímet viselő első részben Dani arról mesél, hogy már nagyon várja a kiköltözést, mert úgy érzi, hogy ezzel a lehetőséggel még nagyobb esélye lesz „a saját szabadságának” megélésére és ezáltal sokkal több mindenre lesz képes. Emellett azt is vallja, hogy nem az „ép társadalomnak” kell hozzájuk alkalmazkodnia, hanem nekik kell megmutatniuk azt, hogy be tudnak illeszkedni az „ép társadalomba”.

A „Mik a céljaid a kiköltözést követően?” alcímet viselő második epizódban a nézők megtudhatják, hogy a film forgatásának idejében Dani nagy dologra készült: még nagyintézményi keretek között elvette feleségül mennyasszonyát. Dani szerint „ahhoz, hogy elérd a célod, neked is tenned kell”. Ehhez igazodva a kiköltözés előtt álló lakó szeretne úgy élni, „ahogy akárki más”, vagyis saját egzisztenciát kialakítani, példamutatással színesebbé tenni sorstársai életét és levetkőzni az intézményi létben beidegződött szokásokat.

A „Milyen elképzeléseid vannak a munkával kapcsolatban?” alcímet viselő harmadik kisfilm Dani kiköltözés utáni, munkával kapcsolatos vágyairól szól. Elképzelése szerint a támogatott lakhatásban több mindent megengedhet magának az ember, ha nyitott azok megtanulására. Emellett sokkal tágabb lehet az emberek érdeklődési köre és olyan dolgokat csinálhatnak majd, amit szeretnének. Viszont ez azzal jár együtt, hogy a saját jövedelemből kell gazdálkodni. Dani szeretne több munkahelyen is helytállni és a kinti munkaerőpiaci normáknak megfelelni. Cél számára, hogy beilleszkedjen és  „ritmusa legyen az életnek”.

A „Milyen változást remélsz a kiköltözéstől?” alcímet viselő negyedik és egyben záró részben Dani elmondja, hogy azt várja a támogatott lakhatás szolgáltatástól, hogy önálló legyen minden területen. Ennek feltétele az önálló döntéshozatal erősödése. Dani szerint a gondnokság olykor gátat szabhat a fogyatékos emberek esetében a teljes önállóságnak, azonban azt is látja, hogy „van, akinek szüksége van rá”.

Az „Úgy éljünk, mint ahogy akárki más!” című 10 perces kisfilm teljes verzióját az alábbi linken érhetik el az érdeklődők:

https://www.youtube.com/watch?v=2-hBFPYbxss

 

További információk a projektről