13 kiváltási projekt támogatási összegének növeléséről döntött a kormány

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020Júliusban „az Országgyűlés elfogadta 13 fogyatékosságügyi érdekvédelmi és civil szervezet megnövelt támogatására vonatkozó költségvetési javaslatot.”

„Ennek köszönhetően 2019-re az előző évihez képest mintegy 100 millió forinttal növekszik a fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek és civil szervezetek támogatása. Amíg 2010-ben nyolc szervezet kapott 522 millió forintot, 2019-ben már ennek az összegnek több mint a kétszerese lesz elérhető a költségvetésben.” – olvasható a kormány.hu cikkében.

2018. július 20-án jelent meg a Magyar Közlöny 2018. évi 112. száma, amely az 1319/2018. (VII. 18.) és az 1320/2018. (VII. 18.) Kormányhatározatban az intézményi férőhelykiváltási projektek támogatási összegének növeléséről szóló döntést hirdeti ki. A Kormányhatározatokban nevesítve van az a 13 projekt, amely plusz támogatást kap a megvalósításra:

  • „KIKÖLTÖZÜNK! – Új szociális lakhatási forma a  Dél-Békési településeken” című projekt,
  • „A Holdfény Otthon kiváltása Nagykanizsán” című projekt,
  • „Kastélykiváltás Magyarszerdahelyen” című projekt,
  • „Rendház kiváltása Búcsúszentlászlón” című projekt,
  • „Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei „Kikelet” egyesített szociális intézmény férőhely kiváltási projektje” című projekt,
  • „Jobb, mint az  Otthon Támogatott lakhatás Hajdú-Bihar Megyében” című projekt,
  • „TÁMOGAT-LAK Férőhelykiváltás Andornaktályán” című projekt,
  • „Gesztenyeliget – Kastélyotthon kiváltás” című projekt
  • „Cédrus Liget – kiváltás Kőkúton” című projekt,
  • „A Boróka Otthon kiváltása Zalaapátiban” című projekt,
  • „Mosolyt csalunk az  arcokra – Kiváltás Kéthelyen, Somogyváron, Öreglakon” című projekt,
  • „Nyitott Világ Kapujában” című projekt,
  • „Intézményi férőhelykiváltás a  Győr-Moson-Sopron Megyei Alpokalja Szociális Központ Peresznyei telephelyén” című projekt

A Kormányhatározatok elérhetősége

További információk a projektről