2010. októberi szakmai hírlevél

Nyakunkon az ősz, de mi töretlen lelkesedéssel számolunk be Önnek az elmúlt hónap eseményeiről a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány szakmai hírlevelének tizenhetedik számában. Továbbra is várjuk az Ön értékes hozzászólásait és reagálásait az itt közölt információkkal kapcsolatban.

SZABADEGYETEMI ELŐADÁSOK

2010. október 8-án Fehér Ferenc Richárd, Richie volt a szabadegyetem meghívott előadója. Richie egy súlyosan halmozottan sérült fiatalember, aki beszédében akadályozott, és egy életrajzi előadás keretében mutatkozott be Közalapítványunk munkatársainak. Richie-t a Kutatók Éjszakája rendezvényen ismertük meg, ahol az Augmentatív és Alternatív Kommunikáció lehetőségeit mutattuk be többek között Richie segítségével az érdeklődőknek az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral közösen a BLISS Alapítvány közreműködésével.

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány 2008 óta belső workshop keretében rendszeresen szervez munkatársaink számára szakmai előadásokat. Szabadegyetemi előadásainkra olyan szaktekintélyeket kérünk fel, akik kimagaslóan ismerik a fogyatékosságokból adódó nehézségeket és megoldásaikat, birtokában vannak a legújabb kutatások eredményeinek, így szélesítve ismereteink spektrumát.

KOMPLEX REHABILITÁCIÓ

„A Future for Autism”- Autism Europe konferencia Közalapítványunk részvételével

Közalapítványunk kiemelkedő hazai autizmus szakértők, valamint érdekvédő és döntés-előkészítő szakemberek számára biztosított részvételt az Autism Europe IX. Nemzetközi Konferenciáján 2010. október 8-10. között a szicíliai Cataniában. Az 1600 fős tanácskozás fő témája az autizmus jövője volt. A neves európai és tengerentúli professzorok többek között a neurobiológia, a pszichológia és a pszichiátria tárgyköréből ismertették a legújabb kutatási irányokat nagyelőadások és kisebb prezentációk formájában. Közalapítványunk a hazai folyamatokat leíró poszter kiállításával kapott lehetőséget az Autizmus Stratégia bemutatására:

A háromévente megrendezésre kerülő konferencia 2013-as rendezési jogát Budapest nyerte meg.  Szicíliában Giflo H. Péter programmenedzser képviselte Közalapítványunkat, akitől a programról és az Autizmus Stratégiai Munkacsoportról is bővebb információ kérhető a giflo.peter@fszk.hu e-mail címen.

Online konzultáció az autizmussal élők ellátottságáról

Az Irish Autism Action 2010 novemberében megrendezésre kerülő konferenciájára online kitöltendő kérdőívekkel készül felmérni az autizmussal élők európai ellátórendszerét – az egyes területek erősségeit, gyengeségeit, szükségleteit. Az összegzésre alapozva készül el egy 10 évre szóló összeurópai autizmus stratégia. A kérdéseket szakemberek és hozzátartozók egyaránt megválaszolhatják október 17-ig. A magyar viszonyokról Giflo H. Péter programmenedzser számolt be az internetes kérdőíven.

KOMP program

Végéhez érkezett a „Kompetencia központú Oktatásfejlesztés a Munkavállalásra való felkészítés egyéni programjáért” című kísérleti programunk első szakasza. A tapasztalatok megosztására és a program folytatásának megvitatására Közalapítványunk konferenciát szervezett a részt vevő iskolák és szakemberek részére. Az október 14-i rendezvényen a modellt megvalósító szakiskolák képviselőinek, mentorainak előadásai voltak hallhatóak.

Következő hírlevelünkben beszámolunk a konferencia eseményeiről, és ismertetjük a megosztott tapasztalatokat. A KOMP I. és KOMP II. programokról információ kérhető Bay Gábor programmenedzsertől a bay.gabor@fszk,hu címen.

Szakértői tanulmányút

Közalapítványunk „Élethosszig tartó tanulás a szociális kirekesztés leküzdésére különös tekintettel a sajátos nevelésű igényűekre” címmel szakértői tanulmányutat szervez az Egész életen át tartó tanulási program keretében. E program fő célja, hogy támogassa az Európai Uniónak az oktatási és képzési rendszereket érintő célkitűzéseit. A tanulmányúttal, melyre a külföldi, elsősorban európai szakemberek jelentkezhettek, betekintést kívánunk nyújtani a hazai egyenlő esélyű hozzáférést támogató képzési programokba, a jelnyelvi tolmácsszolgálatok munkájába, a (re)integrációs programokba a szakképzéstől a munkába állásig, illetve az SNI gyermekek integrálását biztosító különböző szolgáltatásokba. Ennek keretében intézménylátogatásokat és a Közalapítványnál megtartott workshopokat szervezünk.

A tanulmányút 2010. november 29. és 2010. december 3. között kerül megszervezésre.

FELAJÁNLÁS

A vörösiszap-karasztrófa károsultjainak megsegítésére az FSZK felajánlja a fenntartásában álló, 110 fő befogadására alkalmas bakonyoszlop-sövénykúti intézményét, ahol 2-3 ágyas kollégiumi szobák várják a rászorultakat. Az épület kb. 50 km-re található a katasztrófa helyszínétől, és az elszállásolás költségeit természetesen – amennyiben szükség van az épületre – Közalapítványunk állja.

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány

KIEMELT TÁMOGATÓI:

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

EGT & Norvég Finanszírozási Mechanizmusok

Tisztelt Olvasónk!

Ezt a levelet azért kapta, mert a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány munkatársai Önt regisztrált partnerüknek tekintik.

Ha kapcsolatba kíván lépni a Közalapítvánnyal, az alábbi elérhetőségeken teheti meg:

Székhely és levelezési cím: 1139 Budapest, Pap Károly utca 4-6.

E-mail: titkarsag@fszk.hu

Web: www.fszk.hu

Központi telefonszámok: (+36 1) 450-32-30, (+36 1) 450-32-40

Központi fax: (+36 1) 450-32-35

(Amennyiben nem kíván a jövőben hírlevelet kapni, azt e-mail-en jelezheti.)