Befogadás vagy kirekesztés

Magyar Nemzet – 2013. február 2. szombat

Megfelelő segítséggel csökken a fogyatékkal élők kiszolgáltatottsága

Háromszoros szegénységi kockázat

Magyar Nemzet cikke - 2013. február 2.Nem az ember, csak a környezet lehet fogyatékos, ezért akadálymentessé kell tenni a világot sérült társainknak – jelentette ki a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. Farkas Edit szerint sürgős szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy mindennapi életüket könnyebbé tegyük. A súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek esetében a szegénység kockázata másokhoz képest háromszoros, hiszen számos járulékos kiadással kell számolniuk.

Ne elsősorban sérültnek tekintsük a fogyatékos embereket, a sajnálat nem jó hozzáállás – mondta el az egri Összefogás a fogyatékos emberekkel konferencián Farkas Edit. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) ügyvezetője szerint nem azért vannak akadályaik, mert testileg, érzékszervileg vagy értelmileg nem épek, hanem mert a környezet nem megfelelő számukra. Mint fogalmazott, éppen erre a szemléletváltásra lenne szükség ahhoz, hogy megkönnyíthessük fogyatékossággal élő társaink mindennapjait. – Az integrált óvodáknak, iskoláknak nagyon komoly szerepük van, mert ott az ép gyermekek személyes kapcsolatba kerülhetnek fogyatékos társaikkal – mutatott rá Farkas Edit. Hozzátette, ha felnő egy ilyen generáció, talán a szemlélet is más lesz.

Farkas Edit kitért arra is, egyelőre a társadalom jelentős része nem tudja, hogyan kell viszonyulni fogyatékos embertársainkhoz, hiszen az 1960-as évekig a nagyvárosok szélén álló régi kastélyépületekben, kaszárnyákban nevelték őket, elrejtve a világ elől. Az FSZK ügyvezetője szerint mivel 23 éves korig maradhat egy fogyatékos fiatal a közoktatási ellátórendszerben, az igazi nehézségek felnőtt korban kezdődnek. Mivel a legtöbben nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, ellátásuk, gondozásuk a szülőkre jelentős terhet ró, ráadásul mivel egész nap a négy fal között vannak, elveszítik megszerzett képességeiket.
– A súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek a magyar fogyatékossággal élő lakosság egyik leginkább kiszolgáltatott csoportja, akik különösen kitettek a jóléti szolgáltatásoknak és juttatásoknak – nyilatkozta lapunknak a konferencián a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) fogyatékosügyi programvezetője. Verdes Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy esetükben a szegénység kockázata másokhoz képest háromszoros. A teljes lakosságra érvényes szegénységi kockázatokon túl továbbiak merülnek fel.
Egyfelől a fogyatékosságból eredően számos járulékos kiadással kell számolniuk: segédeszközöket, gyógyszereket kell vásárolniuk, speciális terápiák költségeit kell fedezniük. Másfelől erősen sújtják őket a jóléti rendszeren belüli hiányosságok: mivel ezeket a gyerekeket általában nem veszik fel a gyógypedagógiai iskolák sem, felnőttekként pedig sem nappali intézményekhez, sem foglalkoztatáshoz nem férnek hozzá, az egyik családtagnak otthon kell velük maradnia, aki így kiesik a munkából, ez pedig még nagyobb szegénységbe taszítja a családot. Verdes Tamás szerint így az egyetlen menekülő út a fogyatékos családtag intézetbe adása, amely a családi kapcsolatrendszer felbomlását, halálig tartó bezárást, egyszersmind szélsőséges kiszolgáltatottságot hoz.
Jelentős nehézségeket tapasztalnak az oktatásban is. A fejlesztő nevelés-oktatás egy sajátos oktatási kategória, s az a tanuló, aki ezt a minősítést kapja, jog szerint tanköteles, azonban ezt a jogát elenyésző eséllyel tudja pedagógiai szolgáltatásokra váltani: az ilyen minősítésű gyerekeket ugyanis gyakorta nem fogadják be még a gyógypedagógiai iskolák sem. Ezért legtöbben otthon tanulnak vagy bentlakásos szociális intézménybe kényszerülnek.
– Mindkét megoldás csökkentett pedagógiai szolgáltatásokkal, elszigeteltséggel jár, és súlyos alapjogi sérelmet jelent. Pedig képesek tanulni és fejlődni, s a gyógypedagógiai tudás is rendelkezésre áll ehhez. De az oktatás még mindig a padban ülő és jegyzetelő tanuló képzetéhez kötődik, pedig az iskola lehetne az a hely is, ahol minden gyerek azt tanulja meg, amire az életben szüksége van: akár mozogni, kommunikálni, táplálkozni – szögezte le Verdes Tamás. Mint fogalmazott, a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek tanítása a gyógypedagógia egyik legizgalmasabb és legtöbb kihívást tartogató ága, aminek – a gyerekekkel együtt – az iskolákban lenne a helye.
– Hogy milyen a halmozottan fogyatékos emberek élete, attól függ, hogy a társadalom hogyan viszonyul hozzájuk: befogadók vagyunk vagy kirekesztők – mondta el előadásában az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának docense. Márkus Eszter szerint nemcsak anyagi, hanem testi, lelki és szociális „jól-létre” van szükségük ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan élhessenek, és ebben a társadalomnak is jelentős szerepe van. Rámutatott arra, hogy ők is, mint minden más ember, közösségbe vágynak, függetlenül az állapotuktól. – Így normális helyzetnek az mondható, ha a fogyatékos gyermek iskolába, a felnőtt pedig képességeinek megfelelően dolgozni jár. A legtöbb fejlett nyugati országban ez már nem probléma, sőt természetes, míg nálunk nagyon nehezen kivitelezhető – tette hozzá Márkus Eszter. Mint fogalmazott, az ember aktív, cselekvő lény, így ők is akkor boldogok, ha hasznot hajthatnak a társadalomnak, éppen ezért szükséges, hogy már egészen kicsi kortól széles társadalmi réteg fogjon össze értük. Márkus Eszter szerint ha időben és jól segítünk a fogyatékos embereknek, csökken a kiszolgáltatottságuk. Verdes Tamáshoz hasonlóan ő is szükségesnek nevezte, hogy a gyermekek megfelelő iskolába járjanak, hiszen mindenkin lehet segíteni, mivel „képezhetetlen gyerek nincs, csak képzetlen gyógypedagógus”.
A helyszínen több szülő is megerősítette, minden nap komoly nehézségekkel néznek szembe. A Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetségének vezetője lapunknak úgy nyilatkozott: a halmozottan sérült gyermekek az élet minden területén hátrányt szenvednek. Domán Zoltán kifejtette, nehéz megoldani a közlekedést, kifizetni a gyógyszereket, ráadásul amikor fogyatékos gyermek születik a családba, az édesanyák legtöbbje egyedül marad. – Mivel ők kénytelenek feladni munkájukat, csak az ápolási díj marad, ami havi 33 500 forint. Ez nagyon kevés, főleg azért, mert a halmozottan sérült gyerekek ellátása extra kiadásokkal jár – tette hozzá a szülőszövetség vezetője. A legnehezebb a vidéken élő szülők sorsa, mivel a speciális fejlesztések csak a nagyvárosokban érhetők el, az útiköltség-támogatás azonban csekély. – Ezek a szülők nagyon megkeseredettek, hiszen ha eltelik 5-10 év a fogyatékos gyermekek születése után, minden közösségből kiesnek – mondta el Domán Zoltán, hozzátéve, a társadalom részéről még mindig hatalmas a közöny. Az emberek közömbössége és a bámuló tekintetek miatt pedig a szülők sokszor az utcára sem viszik ki a gyermeküket, nem akarják kitenni őket a szégyennek, így gyakran még egy társasház lakói sem tudják, hogy fogyatékos gyermek él közöttük.

Mizsei Bernadett