Egy együttműködés kezdete

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020November 16-án találkozóra hívtuk azon vidéki és fővárosi intézmények képviselőit, akikkel együttműködést tervezünk az AAK Módszertani Központok kialakításában. A megbeszélés helyszíne az egyik érintett intézmény, a  Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, EGYMI és Kollégium volt. Az esemény fókuszában a projekt során kialakításra kerülő informatikai platformmal kapcsolatos gondolatok megvitatása volt. Emellett lehetőség volt a projekt jelenlegi helyzetének bemutatására, az előttünk álló feladatok ismertetésére valamint a tervezett partnerekben felmerülő kérdések megbeszélésére.

A találkozón hat intézmény vett részt, a helyszínt adón kívül Budapestről még a Bliss Alapítvány, a Gemma Szociális Szolgáltató Központ-Fejlesztő Iskola Szegedről, a Napsugár Rehabilitációs és Habilitációs Központ Kaposvárról, Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona Debrecenből, és a Zalaegerszegi Nyitott Ház Óvoda, Általános Iskola, Fejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Zalaegerszegről.

Nagyon előremutató volt, hogy megismerhettük egymás gondolatait, felvetéseit mert ezáltal válik lehetségessé, hogy a projekt során kialakításra kerülő fejlesztéseket a lehető legnagyobb mértékben a szükségletekhez és igényekhez igazítsuk.

További információk a MONTÁZS projekt - EFOP 1.9.2 projektről