Együttműködések megerősítése – Érdekvédelmi Fórumot tartott a TÁRS Projekt
Az FSZK Nonprofit Kft. TÁRS Projektje tematikus Érdekvédelmi Fórum sorozatot működtet, amely az intézményi férőhely kiváltást megvalósító pályázók Fenntartóinak szemszögéből láttatja a kiváltás folyamatát. A 2018. májusi 8-ai Érdekvédelmi Fórumülésen ennek apropóján tartott tájékoztatót Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) főigazgatója az EFOP–2.2.5-17 „Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése – intézményi férőhely kiváltás 2023-ig” elnevezésű pályázatok előrehaladásáról.
Bátori Zsolt a kiváltást övező nehézségekről beszélt, ezzel együtt hangsúlyozta az első körben kiváltott intézmények esetében a sikeres megvalósítást, mely fontos mérföldkő az emberi méltóság védelmének megteremtéséhez, illetve a fogyatékos emberek önrendelkezésének biztosításához. Az Érdekvédelmi Fórumon szó esett többek között a lakosság fogadókészségéről a Támogatott Lakhatások célcsoportjai iránt, valamint a súlyos halmozottan sérült személyek és a kiskorúak kiváltása körüli dilemmákról, és a későbbi fenntarthatóság kérdéseiről is.
A szakmai egyeztetés a résztvevők aktív közreműködésével, az együttműködési pontok megtalálása érdekében zajlott: a Fenntartó képviselője bíztatta a jelenlévőket, hogy tegyenek látogatást a már működő Támogatott Lakhatásokban. Az SZGYF képviseletében Bátori Zsolt Főigazgató nyitottságát fejezte ki az érdekvédelemmel való több szintű együttműködésre is.
A TÁRS Projekt szakmai vezetése nagyra értékeli a fogyatékossággal élő személyek érdekeit képviselő szervezetekkel való partnerséget, ezért törekszik arra, hogy a fórumülések témaválasztásai a résztvevők aktuális érdeklődési köréhez igazodjon. Ennek érdekében továbbra is bátorítja a civil és érdekvédelmi szervezetek képviselőit, hogy egyéni nézőpontjukkal járuljanak hozzá az Érdekvédelmi Fórumok szerepének erősítéséhez, ezzel együtt támogatva azoknak a részvételét is, akik csendes megfigyelőként szeretnének tájékozódni a magyarországi férőhely kiváltás folyamatáról.
Az előzetes kérdéseket írásban küldhetik el a Fórum iránt érdeklődők a kivaltas.erdekvedelem@fszk.hu e-mail címre.
A következő Érdekvédelmi Fórum időpontjáról a korábbi gyakorlatnak megfelelően hírt adunk. Kérjük, kísérjék továbbra is figyelemmel a TÁRS Projekt honlapját.