Elérhetőek a TL protokoll Gyakran Ismételt Kérdései és válaszai

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020Az októberi Hálózati Hírlevélben már hírt adtunk arról, hogy nyomtatott formában is megjelent, és az NFSZK Nonprofit Kft-nél elérhető, illetve igényelhető „A támogatott lakhatás működtetésének szakmai ajánlásokkal kiegészített protokollja” című kiadvány. A szakmai anyag gyakorlati alkalmazása során felmerült fontos kérdéseket a TÁRS projekt munkatársai megválaszolták, és kialakították a gyakran ismételt kérdések (GYIK) gyűjteményét, amely már elérhető a honlapon.

A TL protokoll fejlesztő folyamata során az NFSZK Nonprofit Kft. TÁRS projektjén belül megvalósuló tanácsadási tevékenység keretében, az intézményi férőhelykiváltást megvalósító intézményeknek lehetőségük nyílt – on-line támogatás keretében –  kérdéseket feltenni a támogatott lakhatás kialakításával és működésével kapcsolatosan. A felmerülő kérdésekre a TÁRS projekt szakemberei gyakorlatias válaszokat adtak, hogy ezzel is segítsék azon szolgáltatókat, akik már működtetnek, vagy éppen újonnan hoznak létre támogatott lakhatást.

A felmerült kérdések és az ezekre adott válaszok csokorba gyűjtve „TL protokoll Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK)”  címen, az alábbi linken érhetnek el:

https://fszk.hu/szakmai-tevekenysegek/intezmenyi-ferohely-kivaltas/tars-projekt-efop-1-9-1/tars-tl-szakmai-utmutato/tl-protokoll-gyakran-ismetelt-kerdesek/

A GYIK hasznos útmutatásul szolgál nemcsak az intézményi férőhely kiváltásban résztvevő intézmények, hanem TL szolgáltatás kialakítását tervező szervezetek, szolgáltatók számára is.

„A támogatott lakhatás működtetésének szakmai ajánlásokkal kiegészített protokollja” című nyomtatott kiadvány az NFSZK Nonprofit Kft.-től igényelhető az alábbi e-mail címen: tlprotokoll@nfszk.hu. A szakmai anyag személyesen, előzetes bejelentkezés alapján – a járványügyi biztonsági szabályok betartása mellett – átvehető az NFSZK székhelyén (1138 Budapest, Váci út 191.).

További információk a TÁRS projekt - EFOP 1.9.1 projektről