Fogyatékosság és holokauszt konferencia

egyik előadó beszédet mond2014. február 21-én került megrendezésre a Fogyatékosság és holokauszt című konferencia, melyen az előadók segítségével arra kerestük a filozófia, a jog, a gyógypedagógia, a történelem, illetve a művészet válaszait, hogy volt-e, van-e, lehet-e köze egymáshoz a kettőnek. 

Köszöntőt mondott többek között dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, illetve Heller Zsolt, a Debreceni Zsidó Templomért és Temetőért Alapítvány kuratóriumának elnöke, majd Dr. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke nyitotta meg a tanácskozást.

Ez az alakalom egy olyan programsorozat része volt, melyben egyházi, állami és civil szereplők példaértékű összefogással egy eddig kevéssé közismert területről kezdenek beszélni. Fontos, a közgondolkodást meghatározó előadásokat hallgathattak a résztvevők többek között a kereszt(y)én(y) egyházak szerepéről a fogyatékos személyek holokausztjában, a mai világ ehhez kapcsolódó jelenségeiről filozófiai szempontból, a felejtés és emlékezés témakörében fellelhető legújabb orvostudományi kutatások eredményeiről, ennek a történelmi kornak a feldolgozási lehetőségeiről az értelmi fogyatékos személyek esetében, történelmi tényekről, az emlékezés kultúrájáról, illetve a művészetekben megjelenő ideológia hatásairól.

A konferenciát az Immánuel Otthon kórusának csodálatos előadása zárta, melyben többek között az Örömóda és a 133. zsoltár dallami csendültek fel.

A témához kapcsolódóan az M1 ESÉLY című műsora közölt riportfilmet, amelyet a 2014. június 13-i adásra kattintással tekinthet meg az alábbi linken: http://www.mediaklikk.hu/mediatar