Folytatódott a TÁRS projekt regionális szakmai műhelysorozata

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020Az NFSZK Nonprofit Kft. TÁRS projektjének szervezésében, együttműködve a MONTÁZS projekttel, nagy sikerrel folytatódott a fogyatékos emberekkel való hatékony kommunikáció módszereit, eszközeit bemutató regionális szakmai műhelysorozat 2020 februárjában.

A szakmai esemény 2020-ban két helyszínen is megrendezésre került, ahol az 50 férőhely feletti bentlakásos szociális ápoló-gondozó intézmények fenntartói, intézményvezetői, illetve az intézmények szakmai munkatársai Kaposváron és Debrecenben megismerkedhettek a komplex kommunikációs igényű személyek számára jól használható, speciális kommunikációt támogató lehetőségekkel.

Kaposvárra Derecskéről, Komádiból, Szerep-Hosszúhátról, Tépéről és Kenderes-Bánhalmáról érkeztek a résztvevők, míg a debreceni műhelyen kéthelyi, mohácsi, tabi, segesdi, drávatamási és tiszafüredi szakemberek vettek részt.

A rendezvényeken a könnyen érthető kommunikáció módszere is bemutatásra került, valamint lehetőség volt kipróbálni azokat az eszközöket, melyek az – NFSZK Nonprofit Kft. MONTÁZS projektjében kialakításra került – AAK Módszertani Központokból kölcsönözhetőek.

A tervek szerint, a járványügyi helyzet rendeződését követően a regionális szakmai műhelysorozat folytatódik. A következő témafókuszok a kiváltási folyamat eredményeként létrejövő támogatott lakhatás szolgáltatásokba való költözés utáni időszak kérdései, ezen belül a gondnokok szerepeinek változása, a gondnokokkal történő együttműködés, valamint a támogatott döntéshozatal.

A korábbi, győri szakmai műhelyről készült híradás itt olvasható.

 

További információk a projektről