IFKT Országos Hálózati Találkozó

hallgatóság2015. március 19-én került megrendezésre az Intézményi Férőhelykiváltást Támogató Országos Hálózati Találkozó.

A több mint 70 főt számláló országos rendezvény célja, hogy a kiváltásban résztvevő mentorok, intézmények és a fenntartók tájékozódjanak egymás projektjeiről, illetve a már kialakult jó gyakorlatokról, valamint a változó jogszabályi környezetről. A rendezvény plenáris előadásán meghallgathattuk az intézmények beszámolóját előrehaladásukról, illetve a három intézményekben folyó szolgáltatási portfólió kialakítási gyakorlatot. A délutáni szekciókban szó volt az alternatív foglalkoztatási formákról, szervezet-átalakítás és szolgáltatás-tervezésről, illetve a lakók és dolgozók felkészítéséről. A rendezvény olyannyira sikeres volt, hogy a résztvevők javasolták a rendszeres, ehhez hasonló találkozók összehívását.

Az előadások anyagai:

Életképek

Délelőtti plenáris előadások

Szentkatolnay Miklós – Kiváltásban elért eredményeink

Hol tartunk most?

Tóth Erzsébet – Bélapátfalva

Győrik Edit, Szőke József – Berzence

Rumi László – Kalocsa

Nickl Gabriella, Marketti Judit – Szentes

Jakubinyi László – Mérk

Hepp Annamária – Szakoly

Délutáni plenáris előadások

Dr. Gazsi Adrienn – A szolgáltatás tervezése a támogatott lakhatás jogi szabályozásának talaján

Székely Olga – Szolgáltatási portfólió kialakításának gyakorlata az Aranysziget Otthon Szentesi Otthonában

Bogdán Ágnes – Szolgáltatási portfólió kialakításának gyakorlata a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Ápoló-Gondozó Otthonában

Szutorné Ujvári Mária, Szabó Emese – Az ún. „szakolyi” modell továbbfejlesztése a Bélapátfalvi Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézetében

„A” szekció Alternatív foglalkoztatási formák

Dr. Gazsi Adrienn – Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása – Különös tekintettel az alternatív foglalkoztatási lehetőségekre

Jakubinyi László – Szociális Farmok létrehozása Magyarországon

Kóródi Edit – Napra Forgó Nonprofit Kft.

Tanai Tünde – Szociális Szövetkezeti forma bemutatása

További információk a projektről