Látogatás az Önállóan lakni – közösségben élni érdekvédelmi csoportnál

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020Az FSZK Nonprofit Kft. TÁRS Projektje fontosnak tartja, hogy a Támogatott Lakhatás szolgáltatás ne csak a kiváltásban érintett intézményekben élők részére legyen ismert és elérhető, ezért az Önálló Életvitel Európai Napja alkalmából a Szolgáltatásfejlesztési munkacsoport látogatást tett az Önállóan lakni – közösségben élni érdekvédelmi csoportnál.

 

A csoport 2017-ben alakult, s jelenleg 25 tagot számlál. Mindegyikük önállóan – nem intézményi ellátásban – él: egy részük szívességi lakhatásban, vagy albérletben önkormányzati lakásban, míg mások saját lakással rendelkeznek. A látogatás során elsősorban a mozgássérült emberek Támogatott Lakhatáshoz való hozzáférését, módját, lehetőségeit, majd a budapesti mozgássérült emberek problémáit, lehetőségeit járták körbe a jelenlévők.

A csoport tagjai állandó résztvevői a TÁRS Projekt által működtetett Érdekvédelmi Fórumnak, melyen keresztül folyamatosan nyomon követik a kiváltási folyamatot, a TÁRS Projekt munkáját, észrevételeiket, kérdéseiket közvetítik az FSZK szakemberei felé.

A beszélgetés során az érdekvédelmi csoport által felvetett témakörök:

  • Miként lehetne úgy átalakítani a szociális rendszert, hogy minél több támogatás anyagi ellentételezés formájában jusson el az érintettekhez s ne szolgáltatás formájában?
  • Mikor térhet át a szociális ellátórendszer a személyes költségvetésre?
  • Kevés támogató szolgálat van melyek nyitvatartási idejüket tekintve sem elég rugalmasak.
  • Magasak az albérlet árak, amelyet mozgássérült emberek nehezen tudnak finanszírozni.
  • Kevés Támogatott Lakhatás érhető el Budapesten.
  • Lehet-e mozgássérült embernek gyereke Támogatott Lakhatásban?
  • Lehet-e családtag, barát az esetfelelős?

Az igazán izgalmas beszélgetést követően a csoport tagjai egy kis finomsággal vendégelték meg a TÁRS Projekt munkatársait, ezzel is kifejezve köszönetüket a látogatásért és hogy pontosabb rálátásuk nyílhatott a Támogatott Lakhatásra, mint lehetségesen igénybe vehető szolgáltatásra.

Az FSZK szakemberei számára rendkívül érdekes és hasznos volt az érdekvédelmi csoport álláspontjának, igényeinek megismerése, hiszen egy új szemszögből láttatják a Támogatott Lakhatás lehetőségeit, vagy esetleges hiányosságait, a további tennivalókat.

Ezért is tisztelettel köszönjük az Önállóan lakni – közösségben élni érdekvédelmi csoportnak a kitartó érdeklődését, megfogalmazott véleményeit, a jelenlétét a TÁRS Projekt feladataiban.

Ha a mozgássérült emberek önrendelkezéséről szeretne bővebben olvasni, akkor ajánljuk figyelmébe a MEOSZ Önrendelkező életet élni c. kiadványát.

További információk a projektről