Megjelent A kiváltási folyamat kommunikációs stratégiája
Elkészült a kiváltási folyamat kommunikációját támogató kiadványcsaládunk, melynek első eleme, A kiváltási folyamat kommunikációs stratégiája című szakmai anyag, már elérhető az FSZK Nonprofit Kft. honlapján. A TÁRS Projekt kommunikációs módszertani kiadványai három szorosan összetartozó, egymást kiegészítő elemből állnak, melyek együttesen segítenek a kiváltási folyamatot érthetővé, transzparensé, követhetővé tenni a kommunikáció megfelelő eszközeivel.
A kommunikációs stratégia alapot kínál a személyre szabott kommunikációs tevékenység kialakításához a kommunikációt végző valamennyi szereplő részére. A fenti célok teljesülésének érdekében megfogalmazza a kommunikációs tevékenység tervezésének, szervezésének és lebonyolításának szempontjait, elveit, követendő irányait. Kijelöli a célcsoportokat, meghatározza jellemzőiket, illetve a feléjük irányuló kommunikáció céljait és üzeneteit is. Mindezekre építve mintaként szolgáló javaslatokat, ötleteket fogalmaz meg a hatékony kommunikáció érdekében. Ezáltal ez az általános érvényű dokumentum segítséget nyújthat az operatív szintű tervezéshez, közös, egységes keretet adva a kommunikációs tevékenységeknek.
A kiváltási folyamat kommunikációs stratégiája itt érhető el:
http://fszk.hu/kiadvany/a-kivaltasi-folyamat-kommunikacios-strategiaja/
A sorozat további két tagja a Válságkommunikációs terv, illetve a Kommunikációs módszertani segédanyag, melyek hamarosan bemutatásra kerülnek.