Nem „csak” egy csepp emberség – Alapítványi Bál Tabon

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020Alapítványuk működésének 10 éves jubileumára emlékezett 2017.07.01-én a Somogy Megyei Dr. Takács Imre Szociális Otthon Egy Csepp Emberség Alapítványa, melyre a TÁRS Projekt intézményi koordinátoraként én is meghívást kaptam.

Az intézmény a befogadó település – Tab – lakóival együtt színes műsorral, majd vidám, felszabadult táncos mulatsággal ünnepelt, de a közösségi kommunikáció lehetőségeit kihasználva szó esett a működésük során eddig megtett útról, az elért eredményekről, az előttük álló feladatokról, és azokról a szervezetekről, cégekről, magánszemélyekről és munkatársakról, akiknek támogatása nélkül mindez elképzelhetetlen lett volna.

Az est színes, szórakoztató, megható pillanatairól az otthon lakói és dolgozói mellett vendégelőadók gondoskodtak. A jubileumi összeállítás nyitótánccal vette kezdetét, az angolkeringő dallamai után (a somogymeggyesi származású) Weisz Viktor énekes szórakoztatta a nagyérdeműt. Több száz támogató csodálkozhatott rá a jelnyelvvel színesített énekes produkcióra, de helyt kapott a műsorban mesefeldolgozás, az egyik lakó által írt versek megzenésített változatai, a vizes világbajnokságra reflektáló szinkronúszó bohózat, valamint a berzencei társintézmény munkatársainak fellépése, akik színvonalas néptánc összeállítást adtak elő. A záró produkció igazán fergetegesre sikerült, és az ismert orosz dallamokra (Kalinka) koreografált látványos táncelőadással koronázta meg az estét, melyet hajnalig tartó táncos mulatság követett.

„Régóta készülünk az integrációra, már akkor elkezdtük (kicsit talán ösztönösen, de mindenképpen a társadalmi befogadást szem előtt tartva), amikor a TL, mint fogalom még meg sem született” – mondta Gárdonyi–Pál László az Egy Csepp Emberség Alapítvány vezetője, aki szerint az el és befogadás nem közmeghallgatás, vagy passzív tájékoztatás függvénye. „Sokkal inkább olyan, mint a jó kampány, folyamatos tevékenység, melyet az emberi találkozások és a személyes tapasztalat tesznek hitelessé. Mi a támogatóinkkal Adler véleményét osztjuk: „Az egyén minden erejével arra törekszik, hogy az embertársaival való együttélés összefüggéseit keresse, s azon belül saját biztonságát megtalálja”, ezért hisszük azt, hogy egy-egy ilyen rendezvény után egyre többen személyesen is tiszteletüket teszik intézményünkben és valóban, emberként ismerkedhetünk meg egymással. Van összehasonlítási alapunk a rehabilitációs (részleg) szemléletű bentlakásos intézményi ellátás és a TL között. Megítélésem szerint a támogatott lakhatás megvalósításáig hosszú utat kell bejárni ellátottnak és gondozónak egyaránt. Eddigi törekvéseink ezt az előkészítő folyamatot mutatják. Ezzel párhuzamosan szükséges növelni ellátottaink társadalmi szerepvállalását, értékeik bemutatását. Itt mutatkozik meg a civil szféra – Egy Csepp Emberség Alapítvány, a város lakóival szervezett és spontán kapcsolatfelvétel – jelentősége. A tabi szociális otthon ellátottai az otthonban laknak, de a városban élnek. Ezt igyekszünk elfogadtatni minden érintett célcsoporttal!

Ha az egyik szemed már látja a célt, akkor a másik szemed használd arra, hogy megtaláld a hozzá vezető utat! A Somogy Megyei Dr. Takács Imre Szociális Otthon Egy Csepp Emberség Alapítványának működtetői és támogatói már régen tudják és teszik ezt! Megtiszteltetés számomra, hogy én is Velük tarthatok!

Láng Judit, intézményi koordinátor

Az eseményről készült képeket itt tekintheti meg.

További információk a projektről