2017. évi hírek

Dialógusok az autizmusról – 2017

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szeretettel meghívja Önt a „Dialógusok az autizmusról: A MASZK és ami mögötte van – bemutatkozik az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport” című szakmai rendezvényére.

Elolvasom

Felhívás az „Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése – intézményi férőhely kiváltás” projektre

A projekt célként tűzte ki, hogy a kiváltás során a fent említett célcsoportba tartozó lakók igényeire és szükségleteire reflektálva, magas minőségű, hozzáférhető közösségi alapú ellátási formák alakuljanak ki. Az intézményi kiváltással létrehozható lakhatási szolgáltatásokat a legfeljebb hat vagy/és hét-tizenkét fő számára kialakított lakásban/házban határozzák meg.

Elolvasom

Megalakult a fogyatékos intézmények kiváltását koordináló testület

A Kormány által januárban elfogadott kiváltási stratégia létrejötte korszakhatár, mert az intézményi férőhely kiváltás folyamat első szakaszának tapasztalatai alapján a következő években több ezer fogyatékos ember költözhet személyre szabott, valódi szükségletekhez igazított lakhatási feltételek közé, és kap esélyt a teljes, valamint autonóm életre.

Elolvasom

Megjelent az Intézményi Férőhely Kiváltási Terv (IFKT)

Elérhető az EMMI Szociális ügyekért és Társadalmi felzárkózásért Felelős Államtitkársága által elfogadott Intézményi Férőhely Kiváltási Terv (IFKT) módszertani útmutatója, mely a TÁRS projekt (EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 „A szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása”) keretében készült. Az útmutató segítséget nyújt az Európai Uniós társfinanszírozással, a 2014-2020-as programozási időszakban megvalósuló pályázatokban résztvevő, 50 fő engedélyezett férőhely feletti fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek és szenvedélybetegek számára nyújtott bentlakásos ápoló-gondozó otthoni telephelyek kiváltására pályázó intézményeknek.

Elolvasom

Friss települési, intézményi és szociális szolgáltatási adatok

Az Intézményi Férőhely Kiváltási Terv (IFKT) részét képező „Helyzetfeltárás” szempontrendszere alapján – melyre a pályázati dokumentáció Szakmai Tervének több pontja is épül – a TÁRS projekt Kutatási munkacsoportja összegyűjtötte a legfontosabb települési, intézményi és szociális szolgáltatási adatokat, melyeket – amennyiben kérik – az Önök rendelkezésére bocsátanak.

Elolvasom

Felhívás súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek támogatott lakhatási modellprogramjában való részvételre

Az FSZK „Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek támogatott lakhatási modellprogramja” címmel külön programelemet indít a TÁRS projekt keretében. A modellprogram szorosan kapcsolódik a kiváltásban résztvevő intézményekhez, hiszen közvetlen célja, hogy folyamatos szakmai háttértámogatást biztosítson a pályázó intézmények számára, illetve ezzel elősegítse a súlyosan, halmozottan fogyatékos kliensei részére a támogatott lakhatás és a kapcsolódó szolgáltatási gyűrű kialakítását.

Elolvasom

Kiváltási menetrend

A TÁRS projekt célja, hogy szakmai támogatást nyújtson az ország különböző területén működő, fogyatékos-, pszichiátriai beteg- és szenvedélybeteg embereknek személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények férőhely kiváltásához kapcsolódóan. Az alább található dokumentumokból bővebben tájékozódhat ennek lépéseiről, módjairól, a kiváltás előkészítése, megvalósítása és a támogatott lakhatási rendszer működtetése (fenntartása) vonatkozásában. A hatékony együttműködés kulcsfontosságú ahhoz, hogy a kiváltási folyamat a lehető legsikeresebben menjen végbe.

Elolvasom

Kezdetét veszik az IFKT tematikus tájékoztató napok

2017. január 26-án megjelent az „Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése” című EFOP-2.2.2.-17 kódszámú pályázati felhívás. A pályázat megtervezéséhez, a benyújtáshoz szükséges Szakmai Terv elkészítéséhez az intézmények szakmai-módszertani támogatást kapnak. A tervezési folyamatban a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) kiemelt projektje (EFOP-1.9.1 Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása) nyújt segítséget.

Elolvasom