Bemutatkozik a TÁRS projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja című kiadvány

A TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportjának feladata a kiváltási folyamatban érintett intézmények szakmai támogatásának biztosítása a foglalkoztatás és a foglalkozási rehabilitáció területéhez kapcsolódóan. Elsősorban módszertani fejlesztések gyűjtésével és közzétételével, információnyújtással, szakmai egyeztetések megvalósításával támogatja a megváltozott munkaképességű személyek komplex rehabilitációját segítő szakembereket, ezáltal közvetett módon azt, hogy minél több fogyatékos személy találja meg a számára megfelelő munkalehetőséget és munkaerő-piaci szolgáltatásokat.

Mivel a fogyatékos emberek önálló életvitelének eszköze és célja is a foglalkoztatás, az FSZK kiemelten fontosnak tartja, hogy az Intézményi Férőhely Kiváltási Tervhez (IFKT) kapcsolódó tematikus tájékoztató napok keretein belül külön is felhívja az intézmények kiváltás-tervezésben közreműködő szakembereinek figyelmét a foglalkoztatás témájának jelentőségére a kiváltásban.  A május 23-i IFKT alkalmon a jelenlévők „A foglalkoztatás tervezése a kiváltási programban” címmel hallhattak előadást, mely során bemutatásra került a csoport tevékenysége és azok a területek, ahol az intézmények és a TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja kapcsolódhatnak egymáshoz. Az intézmények közvetlenül megkereshetik a csoport munkatársait a kiváltás ideje alatt a foglalkoztatással kapcsolatos kérdéseikkel. Mindehhez nyújt segítséget az alábbi tájékoztató füzet, melyben a munkatársak elérhetőségeit is megtalálja.

Tématerület
Intézményi férőhely kiváltás
Nyelv
magyar
Kiadvány típusa
Kiadvány
Kiadó
FSZK Nonprofit Kft.
Kiadás éve
2017
Oldalszám
8 oldal
Kiadvány státusza az FSZK könyvtárában
Letölthető

Letöltöm a kiadványt

Intézményi férőhely kiváltás témájával foglalkozó egyéb kiadványok