„Közelebb az otthonhoz” művészeti alkotásokkal mutatták be a Támogatott Lakhatásra való felkészülést

A képen a kötelező infoblokk látható az alábbi feliratokkal: Magyarország kormánya, Európai Unió Európai Szociális alap, Széchenyi 2020A Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona „Közelebb az otthonhoz” – Támogatott Lakhatás a TL-be költöző lakók és felkészítők szemszögéből” címmel pályázatot hirdetett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) Somogy Megyei Kirendeltsége azon intézményeinek, ahol jelenleg Támogatott Lakhatásra történő lakófelkészítés valósul meg. A fogyatékos emberek által készített pályaművekből nagy sikerű kiállítást és díjátadó ünnepséget rendeztek 2019. május 17-én a kéthelyi Művelődési Házban.

A pályázat célja az volt, hogy a különböző művészeti ágak segítségével (képzőművészet, irodalom) a közösségi befogadás folyamatát támogató lakófelkészítésben résztvevők lakók, szakemberek, leendő esetfelelősök megoszthassák saját, a felkészítések során szerzett tapasztalataikat, élményeiket és jövőbeni elképzeléseiket az új lakhatási formáról.

A pályázatra a helyi alkotásokon kívül a segesdi intézményből érkeztek pályaművek, amelyekből kiállítást rendeztek a kéthelyi Művelődési Házban. A nagy érdeklődésre számot tartó, megható és családias hangulatú megnyitón Tóth László Norbert, az SZGYF Somogy Megyei Kirendeltségének igazgatója és Molnár Balázs, Kéthely község polgármestere, valamint a Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona lakóinak zenés, verses, táncos ünnepi műsora köszöntötte a megjelenteket.

A leendő Támogatott Lakhatásnak otthont adó települések – Kéthely, Somogyvár, Öreglak – szerint csoportosított, az intézmény múltját, jelenét és jövőjét bemutató alkotások (akvarellek, makettek, kerámia és viasz tárgyak, kézimunkák, írások és fotóalbumok) minden látogató számára nyilvánvalóvá tették, hogy milyen sok kincs, érzelem és érték rejlik a fogyatékos emberekben, ahogy azt is, hogy már teljes mértékben készen állnak a költözésre. A leendő TL lakók ismételten igazolták Atul Gawande gondolatait, miszerint „Életünk során elképzelhetetlen nehézségekkel találkozhatunk. Érdeklődési köreink és vágyaink változhatnak. De bármi történik is, fenn akarjuk tartani a jogot, hogy személyiségünknek és értékrendünknek megfelelően alakíthassuk az életünket.”

A május végéig látható tárlaton iskolás csoportoknak, civil szervezeteknek – igény szerint előre jelzett időpontokban – az intézmény lakói személyesen mutatták be alkotásaikat, illetve beszámoltak az érdeklődőknek a közösségi befogadásra való felkészítés során szerzett élményeikről, tapasztalataikról, hiszen: „Közös a világunk: nincs külön világ az épek és egy másik a fogyatékossággal élők számára, egyetlen világ van, s valamennyiünknek abban kell élnünk, emberséges békességben.” (Kálmán Zsófia – Könczei György: A Taigetosztól az esélyegyenlőségig. Budapest, Osiris Kiadó, 2002. p. 21.)

További információk a projektről