Lezajlott a CroCoos projekt két fontos eseménye

A CroCoos projekt fontos mérföldkövéhez érkezett május első hetében, mivel két jelentős, a projekt további életére döntő hatású esemény is lezajlott. 

Május 4-7. között a projektben részt vevő három ország (Szlovénia, Szerbia, Magyarország) 2-2 mentora számára szerveztünk találkozót az FSZK épületében, melynek során Győrik Edit és Horváth Attila szakértők vezetésével készülhettek fel az iskolákban most szeptembertől induló, másfél tanéves pilot folyamat várható mentorálási feladataira.

Ezek mellett a nemzetközi konzorcium 4. találkozója zajlott május 7-8-án. Ennek során, az eddigi előkészítő és kutatási periódust követően, nagyon konkrét döntéseket kellet meghozni több fontos kérdésben is az induló pilot kapcsán. Döntést igényelt a munka során az iskolákban használandó anyagok – azaz a munka alapját jelentő „Guidelines” (kb.: sorvezető a mentorok számára) és a „Toolkit” (webes felületen elérhető eszközgyűjtemény a veszélyeztetett tanuló beazonosítását segítő korai jelzőrendszer kialakítására) elfogadása, az iskolavezetők májusi felkészítésének tartalma, a szektorközi segítő együttműködés stratégiájának kialakítása.  A munka során kellő körültekintést igényelt és speciális tervezési rugalmasságot kívánt az a tény, hogy három eltérő oktatási környezettel rendelkező országban zajlik majd a szakpolitikai kísérlet.

További információk a CroCoos - Előzzük meg a lemorzsolódást! projektről