Zámbori Bíró Tamás, Lévai Gábor – Theory of CHANGE – Változunk, hogy változtathassunk!
Bemutatkozás
Új világ kezdődött a hazai civil szervezetek számára, hiszen a korábbi évekhez képest ma már sokkal többet kell kommunikálniuk, hitelességüket a közvetlen és tágabb környezetük számára bemutatniuk, valamint sokkal mélyebb társadalmi és gazdasági beágyazottságot kell elérniük.
Alapítványunk szakmai munkájának finanszírozási lehetőségeit a jövőben, hosszabb távon és stabilan szeretné „több lábra” állítani, így az állami normatív támogatás és a szakmai pályázati források mellett növelni kívánjuk a piaci bevételeinket. A bevételi oldalunk polarizálása révén kiszámítható és stabil pénzügyi növekedést szeretnénk elérni.
Ezek a bevételek stabilizálják majd a szakmai fejlesztési munka lehetőségeit, mint az értelmi sérült ellátottaink egyéni fejlesztése, az önálló életre és munkára való felkészítése, a szülők támogatása, majd a szervezet önbizalom növelése a piaci, forprofit környezetben, mindezek pedig erősítik majd a sikeres és eredményes társadalmi integrációt is.
A Theory of change módszerrel, a társadalmi hatásméréssel hatékonnyá és involválttá tehetjük egyrészt a piaci gondolkozás és működés belső feltételeit (munkatársak, sérült fiatalok, szülők, stb.), másrészt a külső üzleti kapcsolatteremtést.
A társadalmi hatásmérés a piaci környezet számára is befogadható bizonyítása a minőségi szakmai munkánknak, a sérült fiatalok mindenekelőtt álló fejlesztésének, egyéni kimenetüknek, sikereiknek.
Projekt célcsoportja
Értelmi sérült felnőttek és családtagjaik