PODIUM Program

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. egy 5 országból álló konzorcium vezetőjeként a TEMPUS Közalapítványnál 293.265 € támogatást nyert a Path Of Deinstitutionalisation – Urgent Moves (PODIUM) című program megvalósítására:

A projektet megvalósító konzorcium tagjai:

  • Central Denmark Region (Dánia)
  • Asociația Alternativa Brincovenești (Románia)
  • CUDV Draga (Szlovénia)
  • MDRI-Serbia (Szerbia)
  • ELTE (Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar és Társadalomtudományi Kar)
  • FSZK Nonprofit Kft. (koordinátor szervezet)

 

Projektidőszak: 2015. szeptember 1. – 2018. április 30.

A projekt során a koordinátor szervezet (FSZK Nonprofit Kft.) által egy korábbi LEONARDO mobilitási pályázatban fejlesztett szakmai tartalom továbbfejlesztése valósul meg. A projekt hátterét az Európában kiemelt fontosságú intézményi férőhely kiváltási folyamat (DI) adja. Nyugat-Európában több országban jelentős előrehaladás mutatkozik a DI területén, Kelet-Közép-Európa viszont még csak most kezdi meg a folyamatot európai uniós források bevonásával. A DI során a források elsősorban a fizikai környezet megújítására, a lakhatási szolgáltatások kialakítására irányultak. Az elmúlt három évben erősödött meg a szakmai és humánerőforrás oldal fejlesztési igénye, hogy valódi átalakulás valósuljon meg és a szükséges attitűdbeli változás és megfelelő szintű szakmai felkészültség is megtörténjen. Ehhez a folyamat elején a DI-t irányító vezetőket, menedzsereket szükséges elkötelezetté tenni a folyamat mellet, ez indokolja projektünk megvalósítását.

A DI managerek képzési struktúrája egy alapot biztosít jelen projekt fejlesztéséhez, amelyben a kialakított struktúrát az öt partnerszervezettel együtt egy közös képzési programmá alakítjuk (core training program), majd a közös képzési programot adaptáljuk a négy résztvevő ország (Magyarország, Szlovénia, Románia, Szerbia) helyi adottságait, DI-ban lévő előrehaladását figyelembe véve. Az adaptációs időszakban a core training anyagát felhasználva, a dán partner kidolgozza a képzők képzése programot. A képzők képzése során minden partner részéről 6 fő oktató felkészítése valósul meg (összesen 36 fő).

A képzésfejlesztést és adaptációt követően minden partnerországban 20 fő DI manager pilot képzése valósul meg (összesen 80 fő), akkreditált felnőttképzés keretei között. Magyarországon a kidolgozott felnőttképzési program adaptációjával 30 fő felsőoktatási hallgató körében is kipróbálásra kerül képzési program. A képzések során folyamatosan értékeljük a képzési programok színvonalát és tartalmát (oktatók és résztvevők bevonásával). A képzést követően a DI managerek gyakorlati feladatot kapnak, amely során új tudásukat alkalmazva kell megkezdeniük tevékenységüket a DI folyamatban.

Minden partnerországban elterjesztésre kerülnek a projekt eredményei, a kiképzett DI managerek belépnek azokba a fenntartó és megvalósító (intézmények) szervezetekbe, amelyek részt vesznek DI folyamatban.

További információk a projektről