Látássérült személyek foglalkozási rehabilitációja

2004-ben 58 olyan szervezet működött Magyarországon, amely alternatív munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtott fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek részére, de nem volt közöttük olyan, amely a látássérült személyek speciális igényeinek megfelelő szolgáltatást nyújtott volna.

A célcsoportra általánosságban jellemző volt, hogy tagjai közül számosan alulképzettek voltak vagy a károsodásuk miatt korábban megszerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben nem tudtak már elhelyezkedni, emiatt távol maradtak a munka világától vagy csupán betanított jellegű munkát tudtak ellátni. Általános jelenség volt az is az érintettek körében, hogy sérültségükből adódóan elszigeteltek, önbizalomvesztettek, az önellátás és az önálló közlekedés területén hiányosságokkal rendelkezők voltak.

Ezekre a problémákra válaszul az FSZK jogelődje, a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány 2004 novemberében pályázatot írt ki „Látássérült személyek munkaerő-piaci integrációjának elősegítése, speciális szükségleteikre irányuló komplex foglalkozási rehabilitációs szolgáltatás kifejlesztésével és elterjesztésével” címmel.

Ez a pályázat első eleme volt annak a 2009-ig tartó egymásra épülő pályázati sorozatnak, amelynek általános célja a látássérült személyek elemi és foglalkozási rehabilitációjának fejlesztése, az egészségügyi rehabilitációval történő összekapcsolása, valamint speciális foglalkozási rehabilitációs módszertan kidolgozása volt.

A pályázatok a terültet érintő fejlesztésekkel számos tevékenységhez nyújtottak támogatást:

  • regionális rehabilitációs központok létrehozása;
  • felnőtt látássérült személyek szolgáltatásba vonása és nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedéshez;
  • az alternatív munkaerő-piaci szervezetek számára a célcsoport és speciális szükségleteik megismerése;
  • a célcsoporttal dolgozó szakemberek számára szakmai konzultációk, konferenciák, továbbképzések – mint például pályázatírói képzés – szervezése;
  • az elemi és/vagy foglalkozási rehabilitációval foglalkozó szervezetek számára szolgáltatásbővítés;
  • a kialakuló regionális szolgáltató központok eszközvásárlásának, infrastrukturális fejlesztéseinek támogatása.

A pályázatok megvalósítása során számos, a szolgáltatásnyújtás módszertanára, az érintett célcsoportra vonatkozó megállapítás fogalmazódott meg a nyertes szervezetek részéről:

  • A képzetlenség, az alulképzettség gyakori akadálya az elhelyezkedésnek. A képzettség hiánya miatt sokan csupán betanított jellegű munkákat tudtak elvállalni.
  • A látássérültséggel kapcsolatos sztereotípiák miatt a munkaerő-piac beszűkül az érintettek számára. A szolgáltatásokban dolgozó szakemberek számára nagy feladatot jelentett ezeknek a gátaknak a lerombolása, ami nem is minden esetben járt sikerrel.
  • Fontos megfigyelés volt az is, hogy a látássérült emberek esetén az átlagosnál nagyobb figyelmet, hangsúlyt kell helyezni a munkakör-elemzésre és az azzal kapcsolatban felmerülő kérdésekre.
  • Igazolást nyert az a megállapítás, hogy a szolgáltatás sikerességének fontos záloga az, hogy minden esetben elemi rehabilitáció előzze meg a foglalkozási rehabilitációt, annak érdekében, hogy az elhelyezkedésnek ne legyen akadálya például az önálló közlekedéstől való félelem.

A pályázat megvalósításában résztvevő szervezetek két modellben dolgozták ki az elemi és a foglalkozási rehabilitáció összekapcsolását.

Az egyik modellben a szolgáltatási folyamatot megosztották az elemi és a foglalkozási rehabilitációs területhez jól értő, de különálló szolgáltató szervezet között. Így az elemi rehabilitációs szakaszt követően az ügyfél átirányításra került a folyamat második részét biztosító foglalkozási rehabilitációs szolgáltató szervezethez, tehát a szolgáltatást két együttműködő, de egymástól független szervezet nyújtotta.
A szolgáltatási folyamat „megbontása” meghatározta a projekt egészét, nehézségeit, eredményeit. Ennek a szervezet-specifikus szolgáltatásnyújtásnak egyik nagy előnye az volt, hogy kiemelt hangsúlyt fektetett az elemi rehabilitációra, melynek hiánya korábban a munkaerő-piaci szolgáltatóknál az ügyfelek nagyszámú lemorzsolódásához vezetett, nehézsége viszont az ügyfelek átadásából, a több szolgáltatóhoz történő alkalmazkodás szükségességéből adódott.

A másik modell szerint mindkét szolgáltatási folyamatot egy szervezet végezte azáltal, hogy a korábban csak elemi rehabilitációval foglalkozó alapítvány átvette a munkaerő-piaci szolgáltatásnyújtás módszertanát és integrálta saját szolgáltatási körébe saját szervezetére. Így a szolgáltatás egészét – elemi- és foglalkozási rehabilitációs tevékenységet – saját szervezetén belül valósította meg.

Az elkészített módszertani segédletek mind az oktatásban, mind a rehabilitációs központok működésében nagy hiányt töltöttek be; az újonnan létrejött központok esetében segítséget nyújtottak a folyamatok át/újragondolásában, feladatok meghatározásában.

A pályázatokon csak olyan szervezetek/intézmények indulhattak, amelyek már működtettek elemi és/vagy foglalkozási rehabilitációs szolgáltatást,  és vállalták a célcsoport számára ezen komplex szolgáltatás elindítását.
A pályázati programon a Fehér Bot Alapítvány, a Vakok Állami Intézete, a Szempont Alapítvány, a Siketvakok Országos Egyesülete, a Kreatív Formák Alapítvány, a Ki-Látás Közhasznú Alapítvány, a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete, Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete Székesfehérvár és a Búzavirág Alapítvány nyert támogatást.

A pályázatok megvalósítása során az alábbi termékek készültek el: