Hírlevél – 2013. szeptember
FELHÍVÁS Autizmus konferencián való részvételre!!!
10. Nemzetközi Autism-Europe Kongresszus
0. napi konferencia
Az Autism Europe szeptember végén, Budapesten rendezendő kongresszusához kapcsolódóan a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft az Autism Europe-pal és az AOSZ-szal együttműködésben „nulladik napi” konferenciát szervez 2013. szeptember 25-ére, elsősorban magyar szülők, szakemberek, érdeklődők számára.
A konferencia négy felkért nemzetközi előadója gyakorlati szempontú előadásokkal készül az autizmussal élők súlyos viselkedési problémáinak, táplálkozási problémáinak és alvászavarainak kezelése, problémák korai életkorban, családok szakmai támogatása témakörökben.
A konferencia helyszíne a Centrál Színház lesz. Jelentkezés szülőknek, autizmussal élőknek, testvéreiknek és diákoknak 4.000, szakembereknek, egyéb érdeklődőknek 5.000 Ft-os részvételi díj átutalása mellett lehetséges. A helyszíni regisztráció díja egységesen 6.000 Ft.
A regisztrációs díj tartalmazza az előadásokon való részvételt, az összes előadás anyagát valamint a kávészünetben felszolgált kávét, aprósüteményt és az ebédet.
Regisztráció: http://fszk.hu/10-nemzetkozi-autism-europe-kongresszus/
Program: http://fszk.hu/szervezet/programirodak/nyolc-pont/a-workshop-programja/
RIDENS
Tájékoztatás a RIDENS Iskola Diákjai, Szüleik és Munkatársai, valamint azok számára, akik fontosnak tartják és figyelemmel kísérik a gyógypedagógiai intézmény működését.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma megkezdte a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.-vel, mint fenntartóval kötendő köznevelési szerződés előkészítését a RIDENS Iskola működtetésére.
Ennek megfelelően a tanulók változatlan pedagógia környezetben, változatlan feltételek mellett folytathatják tovább tanulmányaikat.
Ezúton is köszönjük eddig tanúsított megértésüket és bizalmukat.
Nyolc Pont Projektiroda
Nyitórendezvény
A Nyolc Pont kiemelt projekt 2013. február 1-én indult, amelynek ünnepélyes nyitórendezvényére 2013. szeptember 13-án került sor az FSZK Nonprofit Kft. dísztermében. Az eseményen előadást tartott Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár, Farkas Edit FSZK Nonprofit Kft. ügyvezetője, Mahlerné Köfner Anikó a projekt szakmai vezetője, Kővári Edit az AOSZ elnöke, továbbá felszólaltak autizmussal élő személyek is. Bemutatásra került a program, melynek során létrejön egy országos lefedettségű, autizmusra összpontosító információs és szolgáltatási követelményrendszer. Ezzel párhuzamosan, összehangolt formában képzések valósulnak meg az autizmussal élő emberek és hozzátartozóik számára, illetve a szakterület fejlesztése érdekében tevékenykedő szakemberek részére.
Az ellátórendszer teljes körű fejlesztése során nyolc terület kap kiemelt figyelmet, köztük az autizmussal élők és családtagjaik támogatása; egységes követelményrendszerek bevezetése; a szakemberhálózat fejlesztése; egy, a képzéseket, monitorozást, minősítéseket, kiadványokat, szakmai koordinációt biztosító központ felállítása, valamint egy olyan adatbázis létrehozása, mely információt biztosít az autizmussal élők számára nyújtott szolgáltatásokról, az autizmussal élő személyekről illetve a szakemberekről.
Jelentkezési Felhívás szervezetek, Intézmények számára
Bázisintézmények Országos Hálózatának Kialakítása
Program Megvalósításához
TÁMOP-5.4.11-12/1-2012-0001
Nyolc Pont- Az autista személyek ellátórendszerének országos szintű, komplex innovációja, szakmai tanácsadó hálózat és koordinációs központ kialakításával
című kiemelt projekt
A hazai ellátórendszerben jelenleg működő szervezetek, intézmények jelentkezését várjuk, országos szinten, hálózatosan felépülő autizmus szempontú ellátás fejlesztéséhez.
Az ellátórendszer alábbi területeiről várjuk szervezetek, intézmények jelentkezését: egészségügyi ellátás, köznevelés, szociális ellátás és lakhatás, szűrés-diagnosztika, felnőttképzés, foglalkoztatás, krízisellátás.
A felhívásra mindazon szervezetek, intézmények a jelentkezhetnek, melyek az autizmus ellátás területén már kialakult jó gyakorlattal vagy meglévő alaptapasztalattal rendelkeznek, illetve, amelyek autizmus specifikus ellátás bevezetését tervezik.
Mit nyújt a program a kiválasztásra kerülő szervezeteknek, intézményeknek?
- intézmény és személyszempontú szükségletfelmérést és fejlesztést;
- a projekt keretében kialakításra kerülő új szakterületi és horizontális autizmus-specifikus követelményrendszerek megismerésének, bevezetésének, tesztelésének és fejlesztésének intézményi támogatását;
- a projekt keretében kifejlesztett autizmus-specifikus képzések térítésmentes biztosítását az intézményben dolgozó és az autizmussal élő személyek közvetlen ellátásában résztvevő közép és felsőfokú végzettségű szakemberek számára;
- autizmus specifikus szakértők és szupervízorok által nyújtott tanácsadást, módszertani támogatást;
- a hálózati tanulás és az intézményi szakmai együttműködés támogatásához hálózati találkozókat, szakmai műhelymunkát, szakmai egyeztetéseket;
- a követelményrendszerek intézményi bevezetéséhez szorosan kapcsolódó kiadások és eszközök beszerzéséhez szükséges forrást, a program időszakában.
Mit vár a program a kiválasztásra kerülő szervezetektől, intézményektől?
Vállalja,
- a programban minimum egy szakterületi követelményrendszer bevezetését: (1) foglalkoztatás, (2) köznevelés, (3) krízisellátás, (4) szűrés – diagnosztika, (5) felnőttképzés, (6) egészségügyi ellátás, (7) szociális ellátás és lakhatás.
- valamint egy horizontális követelményrendszer bevezetését: (1) egyenlő esélyű hozzáférés (épített környezet, info- kommunikáció) (2) szülők családok bevonása, tájékoztatása, (3) életút dokumentáció, (4) kommunikáció, (5) szakértői lista- szakemberképzés
- a követelményrendszerek bevezetéséhez kapcsolódó akciókutatásban való részvételt;
- a munkatársak részvételét a programban ütemezetten megvalósuló képzéseken, hálózati találkozókon, szakmai műhelymunkában;
- megállapodásban meghatározott időközönként és tartalommal jelentést készít a követelményrendszerek tesztelésének előrehaladásáról, tapasztalatairól;
- egy kapcsolattartó munkatárs kijelölését a program megvalósítása során, aki rendszeresen dokumentálja a vállalt tevékenységeket, és azokat megküldi a programiroda munkatársának;
- a követelményrendszerek szakmai tartalmi fejlesztéséhez kapcsolódó javaslatok megfogalmazását.
Jelentkezési határidő: 2013. szeptember 30.
A jelentkezés módja: a felhívásban mellékelt kitöltött jelentkezési lapot, valamint a hivatalos képviselő által aláírt nyilatkozatot beszkennelve, elektronikusan kérjük elküldeni az alábbi e-mail címre: bazisintezmeny@fszk.hu
A felhívásra történő jelentkezés kötelező mellékletei:
- Jelentkezési adatlap (.doc, .docx formátumban )
- Nyilatkozat (pdf. –ben, szkennelve)
RÉV Projektiroda
Újabb kutatási anyag készült a RÉV-ben
A debreceni Revita Alapítvány által, elkészült az átvezetés szolgáltatás-módszertan kidolgozásához kapcsolódó kutatási tanulmány. Olyan szakmai szempontból érdekes témákat feszeget, mint az, hogy mi jellemzi az akkreditált foglalkoztatóknál dolgozó rehabilitációban érintett munkavállalókat, milyen a nonprofit szervezetek szerepvállalása a megváltozott munkaképességű emberek számára nyújtott humán szolgáltatásokban, a szervezetek finanszírozása, humánerőforrásuk jelenlegi kérdései, célcsoportjuk demográfiai jellemzői.
A kutatási anyag már elérhető az FSZK honlapján Helyzetfeltárás az „Átvezetés” módszertanához címen, a http://fszk.hu/wp-content/uploads/helyzetfeltaras_REVITA.pdf linkre kattintva. Jó böngészést kívánunk!
Indul a Hálózat
Valószínűleg Önök közül többen is találkoztak már a kiemelt program során kialakítandó Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat első hírlevelével. Az előre láthatólag havonta megjelenő hírlevélben szeretnénk fontos és hiteles információkkal szolgálni egyrészt a projektben történő eseményekről, szakmai előrehaladásról, másrészt a Hálózat tagjait érintő kérdésekről, rendezvényekről. Ha felkeltettük érdeklődését, akkor az alábbi linken tud feliratkozni Hálózati Hírlevelünkre. http://fszk.hu/szervezet/programirodak/rev/halozati-hirlevel-feliratkozas/
Bízunk benne, hogy elnyeri tetszésüket, és rendszeres olvasói lesznek írásainknak.
A TÁMOP 5.3.8-12/A2 illetve TÁMOP 5.3.8-12/A3 pályázati konstrukciók kedvezményezettjei, illetve a belőlük szerveződő Hálózat kialakításáért dolgozó munkatársak, szakértők 2013. október 2-án találkozhatnak egymással Az Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat ünnepélyes nyitórendezvényén. Szeretettel várunk minden kedves meghívottat!
Hazai Támogatások Programirodája
Szülősegítő szolgáltatások támogatása
Az FSZK Nonprofit Kft. az idei évben is megjelentette a már évtizedes hagyományokkal rendelkező, a fogyatékkal élő személy családi környezetének való segítségnyújtás szellemében fogant „Szülősegítő szolgáltatások támogatása” című pályázatát szülősegítéssel foglalkozó alapítványok, egyesületek, és egyházi szervezetek számára. A program átfogó céljai a fogyatékos gyermeket nevelő szülők tájékoztatása, a társadalmi integráció elősegítése, érzékenyítés, önérvényesítés segítése, együttműködések ösztönzése, tanácsadás, konfliktuskezelés, közösségfejlesztés, szülői hivatás erősítése, mentálhigiénés segítségnyújtás, önfejlesztési/önismereti módszerek átadása, kapcsolati hálók építése, s a harmonikus szülő-gyermek kapcsolat kialakítása. A pályázatok benyújtási határideje 2013. október 7. (postára adás napja). A programról érdeklődni lehet a 41322@fszk.hu e-mail címen. A pályázati felhívás megtekinthető honlapunkon a következő linken: http://fszk.hu/41322-kodjelu-palyazati-felhivas/
Segítő kutya kiképzéssel foglalkozó szervezetek támogatása
Szintén kiírásra került a „Segítő kutya kiképzéssel foglalkozó szervezetek támogatása” című pályázatunk. A pályázat célja a fogyatékos személyek segítő kutyához juttatásának, terápiás kutyák alkalmazásának támogatásával a fogyatékos személyek életminőségének javítása, társadalmi integrációjának és önállóságának elősegítése, biztosítása. Segítő, terápiás kutyának számít a vakvezető kutya, mozgáskorlátozott személyt segítő kutya, hangot jelző kutya, rohamot jelző kutya, személyi segítő kutya, terápiás kutya. Pályázatot nyújthat be az a szervezet, amelynek létesítő okiratában a segítő kutyák kiképzése és a fogyatékos személyekhez történő eljuttatása feltüntetésre került, terápiás kutya esetében a létesítő okiratában a terápiás kutya alkalmazása szerepel. További feltétel, hogy a pályázó szervezet a MATESZE adatbázisában szerepeljen (Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesület, www.matesze.hu).
A pályázatban a terápiás kutya alkalmazásának célcsoportja kizárólag fogyatékos személyek lehetnek. A pályázatok beadási határideje 2013. október 7. (postára adás dátuma). A programról bővebb felvilágosítás kérhető a 41392@fszk.hu e-mail címen. A pályázati felhívás megtekinthető honlapunkon a következő linken: http://fszk.hu/41392-kodjelu-palyazati-felhivas/
Jelenleg futó pályázatok
Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek működési és szakmai programjainak támogatása
Az FSZK Nonprofit Kft. a közelmúltban jelentette meg „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek működési és szakmai programjainak támogatása” című pályázatát, melynek célja a fogyatékos személyeket érintő társadalmi szemlélet, kedvező irányú megváltoztatásához szükséges projektek támogatása, a fogyatékos személyek és családjuk életminőségének javítását célzó projektek támogatása, a fogyatékos személyeknek a társadalom életében való aktív részvételének elősegítését célzó projektek támogatása.
A felhívásra a múlt évi érdeklődést messzemenően meghaladva 288 pályázati anyag érkezett, melyek formai és jogosultsági ellenőrzése jelenleg folyik szervezetünknél.
Felnőttképzési Csoport
A felnőttképzési csoport a TÁMOP. 5.4.5 kiemelt projekt keretében elindította őszi képzéseit.
Esélyegyenlőségi és akadálymentesítési kommunikációs szakértő, 90 órás akkreditált képzésünk maximális létszámmal elindult 2013. szeptember 13-án.
Valamint, egészségügyi dolgozóknak: az Autizmus spektrum zavarral élő felnőttek – autizmus szempontú, infó- kommunikációs akadálymentesítés alapelvei – ismeretek című képzés.
Várható képzéseink még 2013 decemberéig egészségügyi dolgozóknak:
Könnyen Érthető Kommunikáció
Társadalmi Kapcsolatok és Szolgáltatások Irodája
Megalakultak az FSZK Nonprofit Kft KONZULTÁCIÓS TESTÜLTÉNEK Szakmai Fórumai, és lezajlott a delegálási eljárás első fordulója.
Közel 40 szervezet jelezte, hogy szeretne részt venni a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségért Közhasznú Nonprofit Kft Konzultációs Testületének részeként megszervezett szakmai fórumok munkájában. A szervezetek összesen 48 főt jelöltek, az egyes szakmai fórumokra. A jelentkező szervezetek nagytöbbsége (36 szervezet) részt kívánt venni a 6 szakmai fórum delegálási eljárásában is (12 tag 2-2 tag minden szakmai fórumból).
A beérkezett nagyszámú jelentkezés és a szakmai fórumok iránti érdeklődésben tapasztalható egyenlőtlenségek miatt az FSZK Nonprofit Kft változtatást javasolt a delegálás rendjében.
A változtatás oka az volt, hogy négy szakmai fórumba (oktatás-képzés, foglalkoztatás, önálló életvitel, egyenlő esélyű hozzáférés) nagyon sok szervezet jelentkezett, mind résztvevőként, mind delegálásra jogosultként, míg a másik két szakmai fórumban (kultúra-, sport-, szabadidő, illetve az egészségügy) sokkal kevesebben. Ennek eredményeként bizonyos szakmai fórumokban elvesztek volna a delegálási jogok. Mivel célunk hogy a szakmai szervezetek minél szélesebb körben képviseljék magukat a Konzultációs Testület munkájában a delegálási eljárásban bizonyos szakmai fórumokat összevontunk.
Így a következő delegálási rend alakult ki.
A Foglalkoztatási szakmai fórum 4 fő delegálására jogosult
Az Kultúra- sport-szabadidő szakmai fórum és az Oktatás-képzés szakmai fórum közösen 4 fő delegálására jogosult
Az Egyenlő esélyű hozzáférés szakmai fórum és az Önálló életvitel szakmai fórum közösen 4 fő delegálására jogosult.
Az Egészségügyi szakmai fórumban senki nem óhajtott delegált lenni, a résztvevők más szakmai fórumokban élnek delegálási jogukkal.
Ezek után, a felvázolt rendszerben zajlott le a Szakmai Fórumok delegálási eljárása. Az összevont Egyenlő esélyű hozzáférés szakmai fórum és az Önálló életvitel szakmai fórum esetében sikerült egyértelműen megválasztani mind a 4 jelöltet, a Foglalkoztatási szakmai fórum valamint a Kultúra- sport-szabadidő szakmai fórum és az Oktatás-képzés szakmai fórum esetében 3 fő delegálása eredményes a negyedik helyen, szavazategyenlőség áll fenn. A negyedik tag megválasztására a Konzultációs testület 2013. szeptember 19.-i ülését követően pótszavazás keretében kerül sor.
AJÁNLÓ
Felhívás előadó és/vagy oktatóterem bérbeadásra
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. felhívást intéz leendő Partnereihez nonprofit szervezetek saját tulajdonú vagy üzemeltetésű, budapesti és vidéki helyiségeik alkalmankénti bérbeadásra.
Jelentkezni az alábbi Jelentkezési Lap hiánytalan kitöltésével lehet folyamatosan.
A JELENTKEZÉSI LAPOT ANNYI PÉLDÁNYBAN KÉRJÜK KITÖLTENI, AHÁNY HELYISÉGET A PARTNERSZERVEZET BÉRBE KÍVÁN ADNI.
*Az FSZK Nonprofit Kft. fenntartja a helyszíni ellenőrzés jogát.
**Az ajánlat benyújtása nem von maga után szerződési kötelezettséget egyik fél részéről sem.
***Szerződéskötés kizárólag konkrét esemény megvalósítása esetén történik.
Kapcsolattartó: Rajj Nóra, rajj.nora@fszk.hu Tel.: (+36 1) 450 3242
Közérdekű közlemények
Álláshirdetés
a Virágoskert
Gyógypedagógiai Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat
Budapest, XVII. kerület
teljes munkaidőben, határozatlan idejű munkaviszonnyal
INTÉZMÉNYVEZETŐT
keres
Feladat:
- az integrált gyógypedagógiai intézmény és pedagógiai szakszolgálat szakmai munkájának jogszabályi előírások szerinti irányítása
- pedagógiai program irányelveinek figyelembevételével a korai fejlesztés, fejlesztő nevelés és fejlesztő nevelés-oktatás megszervezése
- az előírások szerinti dokumentáció vezetése, ellenőrzése (egyéni fejlesztő napló, forgalmi napló, haladási napló)
- KIR, KSH jelentési kötelezettségek teljesítése
- diagnosztikai felmérő módszerek alkalmazásával éves fejlesztési terv meghatározása, szülőkkel és szakértői bizottsággal történő egyeztetése, szükség esetén módosítása
- éves pedagógiai fejlesztő munka értékelésének (értékelési lap)elkészítése, az illetékes szakértői bizottsághoz történő továbbítása
- házirend, SZMSZ betartása, betartatása
- szakértői bizottságokkal való kapcsolattartás
A munkakör betöltésének feltételei:
- felsőfokú szakirányú végzettség: oligofrén vagy szomatopedagógus szakos gyógypedagógus vagy konduktor
- közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga
- hivatástudat, sérültek iránti elkötelezettség
- munkaszeretet
- kliensek iránti tisztelet, empátia és elfogadás
- kiváló szervezői képesség
- aktivitás, kreativitás, terhelhetőség
- MS Office Word, Excel ismerete
Jelentkezni lehet részletes szakmai önéletrajz küldésével a viragoskertno@gmail.com e-mail címre, érdeklődni Varga Évánál a 0620/465 8866-os telefonszámon.
Sajtóközlemény
Miért űzitek ki gyermekeinket Bélapátfalváról és Szilvásváradról?
2013. szeptember 18.
A Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége sajnálattal tapasztalja, hogy a Bélapátfalvai Idősek és Fogyatékosok Otthona kiváltását célzó program során mind Bélapátfalva, mind pedig Szilvásvárad lakossága ellenérzésének adott hangot. Mindkét település lakosai fórumokon kifogásolták azt, hogy fogyatékos emberek költözzenek be a települések üresen álló és bárki számára eladó lakóházaiba. Szomorúan és értetlenül állunk az előtt a tény előtt, hogy a 21. században még mindig középkori előítéletek és babonák élnek a lakosság fejében.
Bélapátfalva és Szilvásvárad lakosainak tudniuk kell, hogy félelmeik alaptalanok: mi, akik súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekeket nevelünk, mindenki másnál biztosabban tudjuk, hogy gyermekeink és sorstársaik nem jelentenek veszélyt másokra. Mi olyannak ismertük meg őket, akikben sokszor másoknál sokkal több szeretet és elfogadás van.
A lakossági tiltakozásnál azonban sokkal súlyosabb és érthetetlenebb az a tény, hogy korábban Bélapátfalva, újabban pedig Szilvásvárad képviselő-testülete rendeletben és nyilatkozatban kívánta megakadályozni a fogyatékos állampolgárok településre való beköltözését. Bélapátfalva 2012. augusztus 24-én határozatban rendelkezett arról, hogy a kitagolási projektet csak akkor támogatja, ha a tervezett kilenc lakóotthon vásárlását a pályázó a szomszédos településeken hajtja végre. Ugyanakkor felajánlottak egy ingatlant annak érdekében, hogy ott lakócentrumot létesítsenek. Ez azt jelenti, hogy nem támogatták azt, hogy a fogyatékos emberek a falu közösségének részesei lehessenek, hanem csak azt, hogy a bélapátfalvai munkahelyteremtés támogatása érdekében újabb intézetet hozzanak létre. Bélapátfalva sikerrel járt, ma már nem tervezik ott a lakóotthonok építését. Szilvásvárad képviselő-testülete 2013. szeptember 9-én adott ki nyilatkozatot, amelyben arra kéri a pályázót, hogy ne létesítsen lakóotthonokat a településen. Elfogadhatatlan számunkra, hogy meg szeretnék határozni kik azok az emberek, akik vásárolhatnak lakóingatlant és élhetnek településükön.
Érthetetlen, hogy megválasztott képviselőink a fogyatékos, védtelen állampolgárok közösségből való kirekesztése mellett foglalnak állást, és ezzel tevőlegesen is hozzájárulnak ahhoz, hogy őket a helyi településeken lakni ne engedjék. Ártatlan és védtelen emberek megbélyegzése és elűzése nem erénye e közhivatalt viselőknek. Talán elfelejtik, hogy Magyarország alkotmánya minden polgára számára biztosítja azt a jogot, hogy Magyarország területén bármelyik településen éljen. „Mindenkinek, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén, joga van a szabad mozgáshoz és tartózkodási helye szabad megválasztásához.”
Végül támogatásunkról biztosítjuk Bélapátfalva intézetének lakóit és dolgozóit. Bízunk benne, hogy sikerrel járnak, és egy a múltat képviselő és elavult intézet bezárása után modern, a közösségbe integrált lakóközösségeket hoznak létre, amelyek végre méltó és emberséges lakhatást adhatnak a fogyatékos embereknek.
Jegyzet a szerkesztőnek:
A Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége olyan szülőkből álló érdekvédelmi szervezet, akik célja, hogy a halmozottan sérülteknek, fogyatékosoknak és családjuknak segítséget nyújtson társadalmi, erkölcsi, anyagi problémáik megoldásában, és képviselje érdekeiket az állami és a civil szervezetek körében. A Szülőszövetség fontos feladatának tekinti, hogy minél több embernek betekintést adjon a fogyatékos emberek mindennapjaiba, érzéseikbe, gondolataikba, és hozzájáruljon a valódi esélyegyenlőség kialakításához.
Kapcsolat: Domán Zoltán: 30/958-4405
Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége Organization for Parents of the Complexly Disabled in Heves County Kiemelkedően közhasznú szervezet Adószám: 18588938-1-10 3377. Szihalom. Kossuth út 67. sz. www.halmozottan.shp.hu E-mail: halmozottan@citromail.hu Telefon: +36 30 958 4405
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.
1071 Budapest, Damjanich utca 4.
tel.: (+36 1) 450 3230, 450 3240 fax: (+36 1) 450 3235
e-mail: titkarsag@fszk.hu honlap: www.fszk.hu