Tapasztalati szakértőként vírushelyzet idején
Gallai István az Ébredések Alapítvány sorstárs segítője és a TÁRS projekt tapasztalati szakértője. Az NFSZK Nonprofit Kft. keretein belül végzett munkája nagy részét általában a leendő támogatott lakhatásban élő fogyatékos személyekkel való személyes találkozás és tapasztalat megosztás teszi ki. A vírushelyzet kapcsán bevezetett látogatási tilalom és egyéb korlátozások az elmúlt hetekben nagymértékben megváltoztatták István mindennapjait. Ez idő alatt megélt tapasztalatairól mesélt nekünk.
A korlátozások megjelenése óta hogyan éled a mindennapjaidat?
Szüleimmel élek, akik már a veszélyeztetett korosztályhoz tartoznak, úgyhogy alig mentem el itthonról 2 hónapja. Talán kétszer gyógyszertárban voltam azóta. Itthonról is dolgozom.
Ez a helyzet mindenkinek nagyon más, mint amit megszoktunk és ezáltal nagyon nehéz is. Benned milyen érzéseket kelt?
A karantén elején kicsit pánikban voltam a megfertőződéstől való félelem miatt. Olyan egyszerű kérdések merültek fel bennem például, hogy hogy fogunk bevásárolni? Kihívás az is, hogy egyfolytában össze vagyok zárva a szüleimmel, ami néha megterhelő. De emellett sok mindent át tudtam gondolni az életemmel kapcsolatban. Kellett egy hónap, hogy alkalmazkodni tudjak az új helyzethez. Végül is jól viselem. Többet tudok aludni, ami sokat jelent.
Hogyan változtatta meg a vírus jelenléte a munkaerőpiaci helyzetedet? Megmaradt a munkád? Hogyan tudod végezni?
Továbbra is dolgozok és teljesen át tudtam állni az itthoni munkavégzésre, vagyis a „Home Office”-ra, amit most sokan megtanultak, mit is jelent. Vannak egyéni beszélgetéseim sorstársakkal, illetve családterápiák is, amikbe bevon az Ébredések Alapítvány főorvosa. Minden nap van 2-3. Sűrítettük a Hanghalló Csoportokat, most már minden csütörtökön tartjuk. Ezek mind a Skype-on és a Zoom-on zajlanak. Valamint a hétfői alapítványi értekezleteket is online megtartjuk a kollégákkal. Sajnos, most szünetel az intézménylátogatás az NFSZK-nál. De megpróbáljuk továbbra is a lehetőségekhez mérten támogatni az intézményben lakó fogyatékos embereket. Például sikerült néhány alkalommal video chat-et tartani pár lakóval Zalaapátiból. És ez a fajta kapcsolattartás bővülni fog a közeljövőben, így már remélhetőleg az összes intézménnyel tudjuk majd tartani a kapcsolatot. Zalaapátiból közvetlen információkat kaptunk, hogy az ott lakók hogyan élik meg a karantént és a megváltozott helyzetet. Náluk is bevezettek módosításokat a munkahelyeken, emellett a távolságtartás, sűrű fertőtlenítések és kijárási tilalom is fennáll.
A TÁRS projekt tapasztalati szakértőjeként hogyan látod, ez a fajta megváltozott lakótámogatói tevékenység is segítség a fogyatékos személyek számára?
Igen. Fontos, hogy tartsuk a kapcsolatot ebben az időszakban is a sorstársakkal, személyes kapcsolat hiányában, mert sokat jelent nekik. Van kapaszkodójuk, nincsenek egyedül, és megoszthatják az „élményeiket”, tapasztalásaikat és félelmeiket velünk, egymással. Így jobban megküzdenek hangjaikkal, téveszméikkel és választ kapnak rájuk. Főleg a skizofrénia diagnózissal élők nagyon érzékenyek az ilyen dolgokra, nem szívesen osztják meg a nem ilyen diagnózissal élőknek tapasztalataikat. Sokszor más hangokat, tüneteket is kihoz ez a karantén helyzet. Ez is (online kapcsolattartás) egy kapu a világra nekik, nekem. Nem érzik magukat annyira izolálva.
Az Ébredések Alapítvány munkatársaként miben tudsz segíteni sorstársaidnak?
Mint említettem, hétfőnként értekezletet tartunk az alapítványnál dolgozó kollégákkal, ami szintén nagyon fontos, hogy minden menjen nagyjából a saját útján és ennek köszönhetően a betegek el legyenek látva majdnem ugyanúgy, mint eddig. Doktornő kitalált egy úgynevezett KaranténKafé Zoom-os heti összejövetelt, ahol sok, az ország távoli részein élő segítő kolléga veszt részt. Itt egymást segíthetjük lelkileg is és megosztjuk tapasztalatainkat, történéseket. Egyáltalán mi, hogy zajlik máshol. Nagyon jól beváltak a Zoom-os Hanghalló csoportok is. Tervezzük, hogy a rend vissza álltával is tartunk Zoom-on csoportot 3 havonta, hogy a távol lakók is rendszeresen elérjenek minket, egymást. Akik személyesen nem tudnak bejárni Budapestre.
Végezetül milyen számodra bevált és működő, egyszerű praktikákat tudnál adni azoknak a sorstársaidnak, akik otthon, támogatott lakhatásban vagy épp nagyintézményben élnek?
Nekem a napirend nagyon sokat jelent, illetve az is, hogy lekössem magam és szerencsére van mivel. Valamint, úgy készülök reggelente, mintha rendesen dolgozni mennék, és majdnem ugyanúgy fel is öltözöm, persze kicsit lazábban. Leülök a számítógépem elé és kezdem a munkát 10 óra körül.
Emellett találjunk magunknak örömöket, esetleg csináljunk olyan dolgokat, amiket már rég meg szerettünk volna csinálni. Ez az időszak jó arra is, hogy értékeljük az életünket, esetleg változtassunk rajta. Önismeretre is jó ez az időszak. Ha lehet, menjünk friss levegőre is. A hírek nézését és hallgatását próbálom lecsökkenteni napi 1-2 x 5 percre és csak hiteles hírforrásokat nézek. Például az interneten rengeteg állhírt lehet olvasni. Ezek plusz stresszt, szorongást eredményezhetnek. Sokat segít az érzéseink, tapasztalataink megosztása is másokkal, sorstársakkal.
Végezetül mit üzensz a kiköltözés előtt álló fogyatékos személyeknek?
Nézzék az egésznek a pozitív és jó oldalát. A félelmeik a költözéssel kapcsolatban idővel elmúlnak, mikor már megtapasztalják milyen is ott élni egy támogatott lakhatás házban. Beszélgessenek egymással és fejezzék ki az érzéseiket a költözéssel, karanténnal vagy bármi mással kapcsolatban. A támogatott lakhatásokban szerintem hódolhatnak a hobbijaiknak is, vagy találjanak maguknak olyanokat, amiket előtte sosem csináltak, de szerettek volna kipróbálni, álmodoztak róla.
Az Ébredések Alapítvány – SE Közösségi Pszichiátriai Centrum Hanghalló Önsegítő Csoportjának tagjai pedig a lenti linken elérhető üzenetekkel szeretnék biztatni a bentlakásos intézmények lakóit:
http://fszk.hu/wp-content/uploads/2020/05/02_Üzenetek.pdf
