2012. szeptemberi szakmai hírlevél
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai hírlevelének e havi számában ismét beszámolunk Önnek az elmúlt hónap eseményeiről.
EGYENLŐESÉLYŰ HOZZÁFÉRÉS
Fogyatékosságügyi párbeszéd Genfben
A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény magyarországi végrehajtásáról készült nemzeti jelentést 2012. szeptember 20-21-én vizsgálta meg Genfben az Egyezményt felügyelő Bizottság. Az eseményen Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tárcaközi küldöttség élén vett részt.
A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezményt és a hozzá kapcsolódó jegyzőkönyvet Magyarország a világon elsőként ratifikálta. Az egyezmény hazai végrehajtásáról folytatott konstruktív párbeszéd megnyitóján Soltész Miklós méltatta a mögöttünk álló két évtized és a jelentés benyújtása óta eltelt két év előrelépéseit, kiemelve a jövőbeni terveket, köztük a fogyatékosságügyi törvény már megkezdett, átfogó revízióját; az új Országos Fogyatékosságügyi Program (2013-2019) előkészítését, valamint az Európai fogyatékosságügyi stratégia (2010-2020) végrehajtását, melynek legfontosabb célja az esélyteremtés a szolgáltatásokhoz és a kultúrához történő hozzáférés terén.
A Bizottság kérdései elsősorban a magyar kitagolási stratégia, az akadálymentesítés, a fogyatékossággal élő nők, gyermekek, romák helyzete, valamint az integrált oktatás, a választójog, a hozzátartozók közötti erőszak és a civil szervezetekkel való együttműködés témaköreire irányultak. A delegáció tagjai gyakorlati példákon keresztül mutatták be a kormány erőfeszítéseit a fogyatékossággal élő emberek hazai helyzetének javítására. A testület záróülésén ajánlásokat fogad el az egyezmény magyarországi végrehajtásának elősegítése érdekében. A következő párbeszédre várhatóan négy év múlva kerül sor.
(MTI)
Gyakran Ismételt Kérdések
Örömmel számolunk be róla, hogy a SINOSZ és az FSZK közös gondozásában elkészült a jelnyelvi tolmácsszolgáltatás igénybevételéről szóló akadálymentes tájékoztató anyag. A tájékoztató anyag Gyakran Ismételt Kérdések formátumban készült a célcsoport igényeire alapozva.
Az együttműködési megállapodás értelmében az elkészült anyag mind az FSZK, mind a SINOSZ honlapján, valamint a jelnyelvi tolmácsszolgálatok vizuális felületein is hozzáférhető:
A tájékoztató anyag által tárgyalt főbb témák:
– Összefoglalás a jelnyelvi törvényről és a miniszteri rendeletről
– Hasznos tudnivalók a szolgáltatásról
– Tájékoztató a Jelnyelvi Tolmácsok Országos Névjegyzékéről
– Alapfogalmak értelmezése
FELNŐTTKÉPZÉS
Lezárult az IFKT mentorképzés jelentkezőinek konzultációs meghallgatása
Az FSZK és a Kézenfogva Alapítvány gondozásában közösen került meghirdetetésre az „Intézményi Férőhely Kiváltást Támogató (IFKT) mentor képzése” című képzés, mely a TÁMOP 5.4.5-11/1-2012-0001 azonosítószámú, „A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása” című kiemelt projekt keretében valósul meg.
A jelentkezők előzetes konzultációs beszélgetésen vettek részt 2012. szeptember 11. és 19. között. A konzultációs beszélgetések a képzésben meghatározott mentortevékenységek típusai és tevékenységei szerinti csoportokban zajlottak a résztvevők tapasztalatainak és ismereteinek feltérképezése és szakmai irányaik meghatározása érdekében.
A konzultációs beszélgetések, valamint a résztvevők jelentkezési dokumentumainak szakmai bírálata alapján 2012. szeptember 26-án véglegesítésre kerül a képzésben résztvevők névsora.
A képzés 100-120 fő részvételével 2012. október 11. és december 15. között kerül lebonyolításra. A képzésen résztvevők a TIOP 3.4.1.A-11/1 számú, a „Bentlakásos intézmények kiváltása” című pályázati konstrukció pályázói számára nyújtanak majd mentorszolgáltatást a nyertes pályázóknak.
KOMPLEX REHABILITÁCIÓ
Nyolc Pont – Az autista személyek ellátórendszerének országos szintű, komplex innovációja szakmai tanácsadó hálózat és koordinációs központ kialakításával
Magyarországon – és nemzetközileg is – a legkésőbb elismert fogyatékossági ág az autizmus spektrum zavar. Hazánkban a nyolcvanas évek végéig mindössze néhány elkötelezett szakembercsoport foglalkozott az autizmus diagnosztizálásával, illetve terápiás kezelésével.
Az autizmussal élő gyermekből autizmussal élő felnőtt lesz, akinek a támogatásában az egészségügyi, a közoktatási és a szociális intézményrendszer egyaránt részt vesz. A komplex ellátórendszer minősége nemcsak az érintettek életét és életminőségét határozza meg alapvetően, a beilleszkedés elősegítésével az egész társadalom egyensúlyát, harmóniáját befolyásolja.
2011 tavaszán a Kormány az Akciótervben nevesített egy európai uniós kiemelt projektet TÁMOP -5.4.11 számon, mely azt tűzte ki célul, hogy jöjjön létre egy országos szakmai-tanácsadói hálózat a közszolgáltatások autista személyek számára való hozzáférhetőségének javítása érdekében. Eddig soha nem látott lehetőség ez az autizmus rendszerszintű ellátásának kialakítására és minőségi fejlesztésére.
Ezzel a lehetőséggel kívánt élni az FSZK, amikor 2012. augusztus 27-én az Autisták Országos Szövetségének közreműködésével és támogatásával benyújtotta pályázatát a közreműködő szervezethez.
A támogatás elnyerése esetén a projekt megvalósítása várhatóan jövő év januárjában kezdődik és 27 hónapon keresztül tart majd.
EGYÜTTMŰKÖDÉS
Youth Summit 2012
A RIDENS Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium diákjai Malmőben és Koppenhágában vettek részt a Youth Summit második esély iskolák európai szervezetének (E2C-Europa) rendezvényén.
A tanulóknak csupa olyan élményben volt része, amit életükben először élhettek át. A kiutazó fiatalok eddig még nem ültek repülőgépen, sőt, még külföldön sem jártak. Napközben a magyar csoport a CIRCUS PERFORMANS foglakozásokon vett részt, ahol lehetőségük volt rögtönzéses színházban a nonverbális kommunikációt gyakorolni, akrobatikus gyakorlatok megtanulására, zsonglőrködésre és artista gyakorlatokat végezni a trapézon.
A résztvevő diákok egy kislány így fogalmazott: „Furcsa érzés lesz otthon, mert úgy érzem, egy másik emberként megyek haza.”
AJÁNLÓ
Láthatatlan Kiállítás
2012. augusztus 24-én megnyitotta kapuit a Láthatatlan Kiállítás a Millenáris B csarnokban. A Láthatatlan Kiállítás Budapest egy különleges interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol teljes sötétségben megpróbálhatsz eligazodni csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán. A kiállításon a résztvevők csupán tapintás, hallás, szaglás és egyensúly-érzékelés útján jutnak információkhoz. Így a látáshiány okozta új helyzetben a nehézségek mellett azt is megtapasztalhatják, hogy a szem, mint érzékszerv kiiktatásával is lehet szép és teljes a világ.
A programról bővebben: http://www.lathatatlan.hu/
Baltazár Színház
A Baltazár Színház Művészeti Központja előreláthatólag októberben újra megnyitja kapuit, új helyszínen, saját épületben. Nyugodt környezetben, tágas, világos termekben, sokszínű órákkal, képzett művészekkel-szaktanárokkal várnak minden kedves érdeklődőt.
Kapcsolat:
Nagy Réka
Baltazár Színház és Művészeti Központ
06-30/262-4321
06-1/328-0235
www.baltazarszinhaz.hu
Mozgássérült és ép képzőművészek közös kiállítása
Újrafestett valóság címmel mozgássérült és ép kortárs képzőművészek közös alkotásaiból nyílt rendhagyó tárlat a Magyar Nemzeti Galériában.
A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésben, a Poli-Farbe magyar festékgyár támogatásával megvalósuló kiállítás húsz mozgássérült – szájjal és lábbal festő, látható és kevésbé látható fogyatékossággal élő -, valamint húsz ép képzőművész közös alkotásait mutatja be.
Bővebben:
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/09/04/21/Mozgasserult_es_ep_
kepzomuveszek_kozos_kiallitasa.aspx#.UEdqsMHemzo.facebook
Látogassa meg Facebook oldalunkat:
http://www.facebook.com/pages/Fogyatékos-Személyek-Esélyegyenlőségéért-Közalapítvány
Kellemes böngészést kívánunk!
***
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.
KIEMELT TÁMOGATÓI:
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Nemzeti Munkaügyi Hivatal
Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
EGT & Norvég Finanszírozási Mechanizmusok
Tisztelt Olvasónk!
Ha kapcsolatba kíván lépni velünk, az alábbi elérhetőségeken teheti meg:
Székhely és levelezési cím: 1139 Budapest, Pap Károly utca 4-6.
E-mail: titkarsag@fszk.hu
Web: www.fszk.hu
Központi telefonszámok: (+36 1) 450-32-30, (+36 1) 450-32-40
Központi fax: (+36 1) 450-32-35