FSZK Hírlevél – 2013. december
FSZK Díj
A Társaság ügyvezetője, Farkas Edit idén először adta át az FSZK Díjat, azzal a céllal, hogy elismerésben részesítse azon munkatársunkat, aki az adott évben tevékenységével hozzájárult a Társaság szellemiségének, értékeinek képviseletéhez, mind a partnerek, környezet, mind a Társaság munkavállalói felé.
Az első évben a munkatársak szavazatai alapján Csurainé Páter Tünde, a Magyar Jelnyelvi Programiroda vezetője kapta az elismerést és a díjjal járó emlékplakettet. Páter Tünde közel 6 éve vezeti a Magyar Jelnyelvi Programirodát, ahol ő és munkatársai a hazánkban működő jelnyelvi tolmácsszolgálatok pénzügyi és szakmai támogatásán dolgoznak. Külön büszkeség a Társaság számára, hogy Páter Tünde részt vett a jelnyelvi törvény, illetve annak végrehajtási rendeletének kidolgozásában, és számos jelnyelvi és augmentatív alternatív kommunikációs fejlesztésben. Tünde háláját fejezte ki a Magyar Jelnyelvi Programiroda jelenlegi és volt munkatársainak, illetve az ügyvezetésnek, valamint azon dolgozóinknak, akik támogatják munkájukat.
Köszönetképpen az alábbi gondolatot osztotta meg velünk:„A boldogság azoknak van fenntartva, akik hajlandóak boldogok lenni dacára a körülményeiknek.”
Hazai Támogatások Programirodája
Döntés pályázati eredményekről
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. között létrejött 33394/2013 számú együttműködési megállapodás értelmében a Szülősegítő szolgáltatások támogatása (kód: 41322) és a Segítő kutya kiképzéssel foglalkozó szervezetek támogatása (kód: 41392) című pályázati programok kapcsán döntés született. Összesen 30 szülősegítő projekt és 9 segítő kutya kiképzéssel foglalkozó szervezet részesült támogatásban. A nyertes listák honlapunkon olvashatóak.
http://fszk.hu/41322-kodszamu-palyazat-nyertesei/
http://fszk.hu/41392-kodszamu-palyazat-nyertesei/
XX. századi Taigetosz – megemlékezés a fogyatékos emberek holokausztjáról
December 13-án egész napos konferenciával vette kezdetét az a programsorozat, amelynek keretében a 2014-es évben emlékezik meg a holokauszt során elhunyt fogyatékos emberekről a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona és Iskolája más szervezetekkel összefogva.
A XX. századi Taigetosz című projektben résztvevő partnerek az Otthon mellett, Kézenfogva Alapítvány, Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, az ausztriai Schule Rogatsboden, a németországi Weiterbildungskolleg Mönchengladbach, valamint a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.
Az EU Európa a Polgárokért programja támogatásával 2014-ben megvalósuló programsorozat keretében, Debrecenben létrehoznak és felavatnak egy emlékhelyet a holokausztban elhunyt fogyatékos emberek emlékére. A fizikális emlékhely mellett egy virtuális emlékhelyet is létrehoznak majd. A programban ezen kívül vándorkiállítást indítanak útjára a népirtás elfeledett áldozatairól, a jelenleg köztünk élő fogyatékos emberek értékeinek felmutatását hangsúlyozva a Kézenfogva Alapítvánnyal közösen, valamint a projekt-partnerek nemzetközi konferenciákat és workshopokat rendeznek, illetve kidolgoznak egy interaktív tananyagot középiskolásoknak és értelmi fogyatékos tanulóknak. Ezekkel a tananyaggokkal az osztályfőnöki, történelem, valamint a és hit- és erkölcstan órákon találkozhatnak a diákok. A tananyagokon keresztül a szemléletformálást célozzák a projekt megvalósítói. Győri Zsófia, az Immánuel Otthon vezetője kiemelte, hogy a program célja a visszaemlékezésen túl a fogyatékos személyek társadalmi integrációját segíteni a többségi társadalom érzékenyítésével, illetve a fogyatékos személyek értékeinek felmutatásával.
Giflo H. Péter, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. programiroda- vezetője példaértékűnek nevezte a program megvalósulásának érdekében létrejött egyházi, állami és civil összefogást, valamint kiemelte, hogy szervezetük a tananyag kidolgozásban, a programok koordinálásában és a partnerek közötti kapcsolattartásban nyújt majd segítséget.
TÁMOP 5.4.5. Projektiroda
Mentortalálkozó
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft és a Kézenfogva Alapítvány a TÁMOP 5.4.5-11/01 „A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása” című kiemelt projekt megvalósítása során 2013. október 3-a után december 5-én is lehetőséget biztosított egy közös találkozásra az Intézményi Férőhely Kiváltást Támogató (IFKT) mentorok számára. A munka során szerzett tapasztalatok, információk folyamatos megosztása fontos feladat a kiváltási folyamatban résztvevő szakemberek számára, ezért már most felmerült az igény, hogy februárban folytatódjon ez a lehetőség.
A találkozón az aktualitások mellett fontos szerepet kapott még a jövő felé tekintés. Ezért Szentkatolnay Miklós projektvezető bemutatta a résztvevőknek az FSZK Leonardo da Vinci Partnerségi programját, amelynek közvetlen célja az úgynevezett DI (DeInstitutionalisation managers) menedzserek képzésére vonatkozó koncepció elkészítése, és ezzel a magyarországi intézményi férőhely-kiváltási program segítése. A programról részletesebben itt olvashat: http://fszk.hu/dimenedzser/
Nyolc Pont Projektiroda
A TÁMOP-5.4.11-12/1-2012-0001 azonosító számú „Nyolc Pont – Az autista személyek ellátórendszerének országos szintű, komplex innovációja, szakmai tanácsadó hálózat és koordinációs központ kialakításával” című kiemelt projekt képzést hirdet „Autizmus-specifikus Szakértőképzés” címmel (programakkreditációs lajstromszám: PL-8450).
A szakértőképzés célja: Az ellátórendszer autizmus szakértői hálózatának fejlesztése, a résztvevők felkészítése a szakértői támogatás módszereinek alkalmazására, az autizmus-specifikus tudás átadására és a szakterületi/intézményi fejlesztés támogatására. A résztvevők magas szintű elméleti, gyakorlati, szakmódszertani autizmus-specifikus szakmai tudás megszerzésével és alkalmazásával felkészültté válnak a hazai ellátórendszer szolgáltatási területein szakmai támogatás nyújtására, a saját szakmai feladat ellátási területén.
A szakértőképzés célcsoportja: Az egészségügy, a szűrés-diagnosztika, a köznevelés, a szociális ellátás, a foglalkoztatás területein az autizmus-specifikus szolgáltatások és ezek kutatása és fejlesztése terén tevékenykedő felsőfokú végzettségű szakemberek, akik minőségi autizmus ismeretekkel és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek.
A jelentkezési felhívás és jelentkezési lap teljes szövege honlapunkon megtalálható (http://fszk.hu/jelentkezesi-felhivas/)
A képzésre csak online lehet jelentkezni az FSZK honlapján megtalálható regisztrációs felületen (de a felhívásban jelzett dokumentumok papíralapú beküldése szükséges).
RÉV Projektiroda
Megkezdődött az előzetes átvezetés módszertanhoz kapcsolódó tesztszervezetek képzése
Az 5 alkalmas képzés során – a közbeszerzésben megjelölt szervezetpárok 1 akkreditált foglalkoztató és 1 alternatív munkaerő-piaci szolgáltató-, a fejlesztés ütemében ismerkednek meg a már elkészült munkaanyagokkal, melyeket a képzést követően munkájuk során gyakorlatban kipróbálnak. A 4 hónapos tesztidőszak során szerzett tapasztalataik, észrevételeik, javaslataik folyamatosan beépítésre kerülnek a készülő átvezetés módszertan anyagába. A tesztelésben résztvevő szervezetek bemutatkozó anyagai az FSZK honlapján elérhetőek, a http://fszk.hu/szervezet/programirodak/rev/szakmai-anyagok/ linken.
Alternatív munkaerő-piaci szolgáltató szervezetek elérhetőségei
Elérhetővé vált a nyílt munkaerő-piaci, illetve az állami foglalkoztatók, valamint további érdeklődők számára a – országos lefedettségű – 64 alternatív munkaerő-piaci szolgáltató szervezet elérhetősége, telephelyeivel együtt. >>>A szervezetek elérhetőségéhez kattintson ide! <<<
Mint ahogy korábban már hírt adtunk róla, 2013. október 2-án felállt az Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat. A Hálózat tagjai a TÁMOP-5.3.8.A2-12/1,2, a TÁMOP-5.3.8.A2-12/1,2 kedvezményezettjei, illetve az Alternatív Munkaerő-piaci Szolgáltatást –AMSZ-2013 programot megvalósító szervezetek.
Felnőttképzési Csoport
Visszatekintés a 2013-as év képzési tevékenységeire
AZ FSZK Nonprofit Kft a TÁMOP 5.4.5 kiemelt projekt keretében szervezett 19 képzésének lebonyolítása a végéhez ért.
Az őszi képzési időszakban 5 képzést valósítottunk meg. Ebből 3 képzés kifejezetten az egészségügyben dolgozó szakembereknek szólt, akik mély ismereteket szerezhettek a könnyen érthető kommunikációról, a szerzetten siketvak emberek kommunikációs módszereiről, alkalmazásairól és az autizmussal élő emberekről. Ezeken a képzéseken összesen 31 szakember szerzett tanúsítványt.
Egy képzésünk, melyen 12 fő végzett sikeresen az esélyegyenlőségi és akadálymentesítési kommunikációs szakértői kompetenciákat fejlesztette.
Decemberben lezárult egy 297 órás képzésünk is, mely az eddigi leghosszabb- 297 órás- Fogyatékosügyi esélyegyenlőségi mentor, tanácsadó és tréner képzés ( FEMTT) címmel valósult meg. A képzés célja az volt, hogy a társadalmi befogadás előmozdítása érdekében 3 színtéren a szakembereknek speciális felkészítést adjon a családi, szervezeti és közösségi színtereken. Három speciális irányban készítette fel a képzés a jelentkező szakembereket: a fogyatékosügyi esélyegyenlőségi mentor a fogyatékos személyt és családját támogatja a fogyatékosággal kapcsolatos, a személy és a család életében jelentkező problémák megoldását segítve. A fogyatékosügyi esélyegyenlőségi tanácsadó a szervezetek számára segít abban, hogyan válhatnak befogadó szemléletűvé, hogyan valósíthatják meg a fogyatékos személyek befogadását, míg a fogyatékosügyi esélyegyenlőségi tréner közösségeket (a befogadás szempontjából bármilyen releváns közösség, pl. munkahelyi, oktatási intézménybeli) képes felkészíteni arra, hogy befogadóvá válhassanak. A FEMTT team által képviselt szakmai tudást és szemléletet ebben a hosszú képzésben kitartó munkával, sok befektetett energiával és meghozott áldozatok árán 23 fő végezte el eredményesen.
A 2013-as évben 23 eredményesen lezárt képzésben 367 tanúsítvány és 18 igazolás került kiállításra.
A képzéseink a szervezet székhelye mellett – vidéken és Budapesten – további 12 helyen folytak a képzések speciális igényeihez és az egyidejű megvalósítás létszáminak követelményeihez igazodva. Az e-learning képzésünket idén 42 fő végezte el, akik felkészültebben végezhetik segítő munkájukat a felsőoktatásban a speciális igényű hallgatók támogatására.
A képzéseink sokszínűségét igazolja, hogy a 23 képzés között pedagógus, egészségügyi és FAT akkreditációs képzések egyaránt szerepeltek. Képzéseink között oktatói felkészítések és szakmai továbbképzések egyaránt szerepeltek. Izgalommal várjuk a képzéseink hasznosulásáról résztvevőnk visszajelzéseit, hogy a következőkben induló képzések még több hasznosítható kompetenciákat nyújthassanak az érdeklődőknek.
KERESSEN MINKET A FACEBOOK-ON!
KIEMELT TÁMOGATÓK:
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.
1071 Budapest, Damjanich utca 4.
tel.: (+36 1) 450 3230, 450 3240 fax: (+36 1) 450 3235
e-mail: titkarsag@fszk.hu honlap: www.fszk.hu
A hírlevél leiratkozás itt.