Intézményi Férőhelykiváltást Támogató Országos Hálózati Találkozó
2015. november 17-én Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériuma Báthory utcai épületében került megrendezésre a második Intézményi Férőhelykiváltást Támogató Országos Hálózati Találkozó, melyet Czibere Károly államtitkár úr nyitott meg ünnepi köszöntőjével.
A több mint 80 főt számláló országos rendezvény célja, a mentorálási folyamat ünnepélyes lezárása, illetve az eddigi kiváltási folyamat szakmai tapasztalatainak összegzése, valamint a jövőbeni tervek bemutatása volt. A rendezvény első felében a fenntartói tapasztalatokról, jövőbeni irányokról számolt be a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság osztályvezetője. A megvalósító intézmények tapasztalatait az intézményvezetők és a mentorok prezentálták, a meghívottak részére. Külön meg kell említenünk Nagy Gyulát és Orsós Györgyöt – akik eddig a szakolyi és berzencei intézmény falai között éltek, s nemsokára elkezdhetik önálló életüket a támogatott lakhatásban – akik beszámoltak arról, hogy ők, mint lakók hogyan készültek az önálló életvitelre és miként élik meg a jövőbeni változást. A nap második felében bemutatásra került az IRMÁK Nonprofit Kft. által fenntartott támogatott lakhatás elmúlt egy évének főbb tapasztalatai, valamint bemutatásra került a TL szolgáltatás jövőbeni jogszabály módosításának, illetve az intézményi férőhelykiváltás 2014-2020 közötti folytatásának tervei.
Az Intézményi Férőhelykiváltást Támogató mentorhálózatról röviden:
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) már több mint négy éve aktív szereplője az intézmény férőhely kiváltási folyamatnak. A magyar kormány 2011. nyarán döntött a nagy létszámú bentlakásos szociális intézmények átalakításáról és a támogatott lakhatási szolgáltatás bevezetéséréről, illetve a folyamatot támogató mentorhálózat kiépítéséről
Az FSZK mindenkori ügyvezetője, az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület (IFKKOT) elnökeként, figyelemmel kísérte a bentlakásos szociális ellátórendszer átalakításának első lépéseit.
Emellett az FSZK és konzorciumi partnere a Kézenfogva Alapítvány, a TÁMOP-5.4.5-1/11-2012-0001 azonosítószámú kiemelt projektben létrehozta, majd a projekt zárását követően működtette az intézmény férőhely kiváltást támogató mentorhálózatot. A mentorhálózat feladata volt a kiváltási folyamatban résztvevő hat intézmény szakmai háttértámogatása. 2015. október 15-én minden intézményben lezárult a mentorálási folyamat, mint ahogy hamarosan az intézményi férőhely kiváltási projektek is lezárulnak. Az FSZK az elmúlt két és fél évben, közel 90 fő szakember bevonásával összesen 12.353 óra szakmai támogatást nyújtott a megvalósítók számára, mindezzel segítve, a szemléletváltást, a lakók és a dolgozók felkészülését a támogatott lakhatásra, illetve az új szolgáltatói struktúra kialakítását.
Az előadások anyagai:
Szentkatolnay Miklós – Mentorhálózat szerepe a kiváltási folyamatban
Frühvirt Szabolcs – Intézményi Férőhely-kiváltási projektek tapasztalatai
Nagy Gyula – Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Ápoló-Gondozó Otthon
Ugrin Erzsébet – Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Ápoló-Gondozó Otthon
Orbán Péter – Bringohintó, egy alternatív munkába járási eszköz
Szőke József, Szollár Zsuzsanna, Orsós György – Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon
Rumi László – Kalocsai Szociális Szakellátó Központ
Vályi Réka, Várady István – Kalocsai Szociális Szakellátó Központ
Kis Tamásné – Aranysziget Otthon Szentesi Otthona
(A prezentáció első oldalához kapcsolódó videó)
Fodor Valéria – Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete
Nagy Zita Éva – Támogatott lakhatás szociál(pszichológiája)
Magunk vagyunk – Irmák Nonprofit Kft dokumentum filmje a támogatott lakhatásról