SHF Szakmai Műhely – Kiváltásban résztvevő intézmények szakmai háttértámogatása
Az FSZK Nonprofit Kft. gondozásában 2017 decemberében került megrendezésre a 4. SHF Szakmai Műhely. E szakmai fórum célja, hogy előmozdítsa a szakemberek közötti információáramlást és tudásmegosztást a súlyosan halmozottan fogyatékos (SHF) személyek támogatásának szakterületén. Kiemelt cél, hogy átláthatóvá tegye és megossza a TÁRS (EFOP-1.9.1) és MONTÁZS (EFOP-1.9.2) projektek fejlesztéseit, ezáltal hatékony szakmai segítséget nyújtson az érintett intézményeknek.
A műhelyen TÁRS Projekt modellprogram menedzsere és SHF szakértők beszámoltak az SHF személyek támogatásának módjairól az intézményi férőhelykiváltás folyamatában, és ismertették az SHF személyek támogatásának és kísérésének különböző módszereit. A csömöri Egyenlő Esélyekért! Alapítvány által bemutatásra került az SHF személyek Támogatott Lakhatásának gyakorlati megvalósítása. Az előadások anyagai letölthetők innen.
Az előadásokat követő kerekasztal beszélgetésen a résztvevők hozzászólhattak az előadásokhoz, illetve beszámolhattak eddigi tapasztalataikról, nehézségeikről. A fórumon az FSZK és az SHF területen érintett intézmények munkatársai mellett részt vettek az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) szakemberei is. Az ülésen többek között következő kérdések, probléma felvetések merültek fel: az épített környezet fontossága a célcsoport specifikumok tükrében, intézményi dolgozók képzése, a modellprogramban részt nem vevő intézmények szakmai háttértámogatásának további lehetséges módjai.
A rendezvény ideje alatt az FSZK MONTÁZS Projektje lehetővé tette, hogy a szakmai műhely képviselői megismerkedjenek az életvitelt segítő és az alternatív és augmentatív eszközökkel, ezzel is segítve az intézmények munkatársainak munkáját.