Megkezdődött a vidéki „roadshow”
A „New dimension in social protection towards community based living” (Új dimenziók a fogyatékos személyek szociális ellátásában) című projekt eredményeinek disszeminációjaként – a Budapesten megrendezésre került első hazai és nemzetközi szakmai műhely után – 2016. április 12-én, Szegeden, míg egy héttel később Miskolcon ismertette a projektvezetés a kutatás és a projekt eddigi eredményeit.
A három állomáshelyből álló vidéki „roadshow” kitüntetett figyelemmel a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. által elvégzett, a különböző fogyatékossággal élő személyek életminőségét és ellátási költségeit a különféle lakhatási formákban vizsgáló kutatás eredményeinek és az ez alapján készült tanulmánynak az ismertetését tűzte ki céljául. Mindemellett ugyanakkor a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és a Kézenfogva Alapítvány által alkotott projektvezetés az interaktivitásra is nagy hangsúlyt fektetett, és mind a szegedi, mind a miskolci rendezvényen kikérték az összegyűlt szakértők véleményeit, tanácsait a még születő félben lévő szakmapolitikai ajánlások minél hitelesebb és körültekintőbb megfogalmazásához.
A projektvezetés részéről Szentkatolnay Miklós, illetve Pordán Ákos a projekt kereteinek és a TÁRKI által elvégzett kutatás eredményeinek bemutatása után a helyi szakértők minden kérdését igyekezett megválaszolni. Ezt követően a szakmapolitikai ajánlások elkészítésével megbízott három munkacsoport előadására került sor, amit egy interaktív beszélgetés követett: a közönség soraiban összegyűlt szakemberek bátran véleményezhették a munkacsoportok még készülő félben lévő munkáit, további javaslatokat, tanácsokat, szempontokat adhattak a munkacsoporttagoknak az ajánlások elkészítésére vonatkozóan, nagyrészt a régióban átélt gyakorlati tapasztalataikra építve.
Mindkét vidéki rendezvényen nagyon konstruktív, építő jellegű beszélgetés zajlott az előadók és a közönség között, amelynek tanulságait a feladattal megbízott szakértők még be tudják építeni szakmapolitikai ajánlásaikba.
Hasonlóan aktív részvételre számítunk a még hátralevő egy vidéki és egy budapesti szakmai műhelytalálkozón is, melynek időpontjai és helyszínei a következők:
- 2016. május 18., Kaposvár (jelentkezés később)
- 2016. június 16-17., Budapest (a záró konferenciával egybekötve, jelentkezés később)